A k t u á l i s   v e r s e n y
T ú l é l ő v e r s e n y
Aktuális verseny ikon Előző versenyek ikon Versenyszabályok ikon Tudnivalók ikon

Ötvenegyedik Túlélőverseny

Tisztelt Versenyzők, jövendő Túlélők (illetve nyomorultul elpusztulandók)!

Örömmel tudatjuk veletek, hogy hamarosan megkezdődik az
Ötvenegyedik Túlélőverseny nevezése.

A rendezvény időpontja: 2023. május 12-14.

Az Ötvenegyedik Túlélőversenyt szokás szerint három kategóriában hirdetjük meg: Kishalál, Középhalál és Nagyhalál. Mindhárom kategória túrája május 12-én (pénteken) késő délután kezdődik. A Kis- és Középhalál túrája május 13-án (szombaton) késő délután ér véget, a Nagyhalál kategória indulói viszont május 14-én estig a terepen lehetnek. A három kategória versenye közös terepen zajlik, de a Kishalál versenyzőinek a Nagyhalálhoz képest kisebb területet kell bejárniuk, kevesebb pontot kell felkeresniük, kombinációik egyszerűbbek és kevesebb tereppontot tartalmaznak, az érvényesség kritériumai lazábbak. A Középhalál nehézségi foka - nevéhez illően - a másik két kategória között van. Mindhárom kategóriában 3-6 fős csapatok indulhatnak (kivétel 2 fős veterán csapatok, kizárólag Nagyhalál és Középhalál kategóriákban).

A Nagyhalál versenyzői fizikai állóképességüket és csavaros észjárásukat is a végsőkig kiaknázhatják, hadakozva a terep természetes, valamint a terepmesterek teremtette mesterséges nehézségeivel. Ebbe a kategóriába olyan edzett és strapabíró csapatok nevezzenek, akik bírják az erős verseny és a nehéz terep stresszét, valamint a folyamatos túrázást. A Kishalálban van a helye a teljesen kezdőknek, és azoknak a csapatoknak, amelyek nem a győzelemre, csak a túlélés örömteli élményére hajtanak. A Középhalálba nevezzen minden csapat, amelyek tagjai korábban már nyertek Túlélőversenyt, vagy dobogós helyezést értek el (bármelyik kategóriában), de most valamiért nem akarnak vagy nem tudnak elindulni a Nagyhalálban. Ugyancsak (legalább) a Középhalálba nevezzenek azok a csapatok, amelyek tagjai saját bevallásuk szerint edzett veteránok, hiszen e minősítés lehetőségével élve csupán két fős veterán csapatként kívánnak indulni (gy. k.: a Kishalálban kétfős csapat nem indulhat.) Valamint azok, akik bár nem vállalják a két napos verseny megpróbáltatásait, de szeretnék magukat keményebben megméretni. A fenti általános szabályoktól felfelé el lehet térni, lefelé nem.

A Túlélőversenyek általános szabályai jelen weblapon olvashatóak (Versenyszabályok). A szabályok speciális, csak az aktuális versenyre vonatkozó részét a startnál kiosztott szabályzatban lehet majd elolvasni.

A terep - hagyományainkat követve ezúttal is a Gólyavár körüli 137,02 mérföld sugarú körön belül elhelyezkedő, mintegy 20 mérföld átmérőjű, hegyes- völgyes- árkos- bokros- sziklás- bozótos- tüskebokros- nedves- zsombékos- vaddisznós vidék lesz.

A buszköltségek sajnálatos és exponenciális növekedése miatt ezúttal a terepre vivő busz (és az ezzel járó költség) opcionális lesz. A nevezési lapon minden versenyzőnek nyilatkoznia kell, hogy kéri-e a busszal történő terepre szállítását. A verseny kezdetének napján délután 14 órakor minden csapat megkapja levélben a találkozó pont helyét és idejét. A találkozó ponton kapják meg a csapatok a Túlélőverseny teljesítéséhez szükséges térképet és feladatfüzetet, valamint kezdhetik el a versenyt. A találkozó ponton megfelelő méretű, biztonságos parkoló áll az autósok rendekezésére. A megrendelt buszok is a találkozó ponthoz fognak jönni. Minden csapatnak lehetősége lesz ott befejezni a versenyt, ahol az autóját hagyta, így a hazajutásuk is biztosított. Hazabusz szolgáltatás ezúttal nem lesz. A verseny után tömegközlekedéssel is haza lehet jutni, de annak időigénye jelentősebb és kényelmi szintje alacsonyabb...  

Ezúttal lehetőség lesz meleg étel rendelésére, amit a befutó csapatok a célban fogyaszthatnak el. Lehetséges tartalmas levest kérni (ára 1800 Ft) illetve töltött húsételt sültkrumpli körettel és savanyúsággal (ára 3800 Ft). Ezek külön-külön, illetve együttesen is rendelhetők. Mivel a nevezési rendszer ilyen igényekre nincsen felkészítve, ott csak a rendelési szándékot kell jelezni a jelölőnégyzet bepipálásával. Hogy a csapat milyen és mennyi ételt kér, az az átutalásból fog kiderülni. A nevezési díjon (illetve odabusz és póló) felül számoljátok ki és utaljátok át a csapat által kért ételek árát is és a közleménybe (a csapat neve után) írjátok bele, hogy mennyi leves és mennyi második árát utaltátok. (pl: Csattanó Maszlag, 2 leves, 1 második).

A nevezés már lezárult. A nevezés során minden potenciális túlélőnek csak egyszer kell megadnia az adatait (regisztrálnia magát), az elkészült azonosítójával bármelyik túrára nevezhet. (Az adatok természetesen folyamatosan módosíthatók, frissíthetők.) A regisztrált versenyzők folyamatos tájékoztatást kapnak a Túlélőversenyekről (ha a hírlevél küldés checkbox be van nekik pipálva).

Nevezési határidő: 2023. április 17. (hétfő) éjfél

Nevezési díj: versenyzőnként 3000 Ft

Az Odabusz jegy ára: 7000 Ft/db

A nevezéskor megrendelhető a különleges, a Túlélőverseny csontvázas logójával díszített túlélőpóló is (1800 Ft/db). A rendelt póló méretét és darabszámát a versenyző adatait tartalmazó űrlapon kérjük megadni.

Kiskorúak (azaz 2009. május 12-e után születettek) nem indulhatnak a versenyen. Fiatalkorúak (a verseny szempontjából fiatalkorúnak számít az, aki 2005. május 12-e után született) csak nagykorú versenyzőt is tartalmazó csapatban, írásbeli Szülői nyilatkozat leadásával indulhatnak a versenyen.

Az előző versenyeken sikeresen kipróbált és jól bevált, ám azóta továbbfejlesztett Túlélő App lesz most is az általánosan használandó túranapló. A korábbi túrákhoz képest jelentős változást jelent az idei nyáron bevezetett újítás: a verseny folyamán az appnak csapat szinten folyamatosan működnie kell, ezzel rögzítve (és időnként a szervezőknek továbbítva) a csapat útvonalát, azaz a csapatnak állandóan online kell lennie. Kérjük ezért, hogy minden csapat készüljön minimum két (de inkább három) androidos, feltöltött telefonnal, és megfelelő mennyiségű powerbankkal! Az App legfrissebb változatát és a hozzá tartozó használati utasítást hamarosan, de legkésőbb a verseny előtt két héttel elküldjük a nevezett csapatoknak.

A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. Ezt a személyes regisztráció során (a rajtban) csapatonként aláírt, egymás aláírását kölcsönösen tanúsító Nyilatkozattal kell elismerni. A Nyilatkozatban a csapattagok kötelezik magukat a Versenyszabályok betartására is. Emellett a versenyzők nyilatkoznak arról is, hogy (legjobb tudomásuk szerint) nem fertőzőek, nem fenyegetik a többi versenyző egészségi állapotát. A szervezők nem vállalnak felelősséget az esetleges balesetekért, eltévedésekért, valamint a szabályok megszegéséből eredő kellemetlenségekért és egyéb következményekért.

*** Rendkívüli közlemény: átérezzük, hogy sok versenyzőben kellemetlen érzéseket kelt, hogy az előző verseny eredménye még nem lett kihirdetve. Kérjük legyetek türelemmel! Az egyes versenyeket különböző szervezők rendezik és az ötvenedik verseny szervezője sajnálatosan betegséggel küzd. Amint meggyógyul, be fogja fejezni az eredmények kiértékelését. ***

Túlélésre fel: győzzön az erősebb karom, szexibb test, élesebb ész, fittebb túrabakancs, kifinomultabb hetedik (sőt Ötvenegyedik) érzék! Várunk benneteket úton és útfélen, piros háromszöggel jelzett és jelzetlen ösvényeken, árkon és bokron túl, sőt!

.:   Portálkezelői menü   •   Tartalom módosítása   •  utolsó módosítás: 2023.09.25.      :.
 « vissza a címoldalra 
Terepmesterek
C o p y r i g h t  (c) 2 0 1 3   I.W.D.G. & T e r e p m e s t e r e k  G r é m i u m a