N e v e z é s N e v e z é s
T ú l é l ő v e r s e n y

A nevezés folyamata

Az aktuális Túlélőversenyen való részvételhez előzetes nevezés szükséges. A nevezési eljárás két, egymást követő részből áll, az elektronikus (webes) nevezésből és a részvételi díj (valamint a megrendelt túlélőpólók és Odabusz-jegyek árának) átutalásából.

Régi versenyzőink figyelmébe: a korábban kötelező személyes regisztráció és a részvételi díj személyes befizetése a 33. versenytől kezdve megszűnt, mindenkinek átutalással kell fizetnie! 

Az elektronikus nevezés lépései

Első lépésben a versenyzőknek (a csapat majdani tagjainak) a személyes adatait kell megadni. Ha a versenyző még soha nem indult túlélőversenyen (vagy már olyan régen indult - a 15. vagy még korábbi versenyeken - , amikor még nem működött a jelenlegi nevezési rendszer), akkor először regisztrálnia kell magát, azaz be kell gépelnie adatait. Amennyiben a versenyző már regisztrálva van (van azonosítója és jelszava), akkor csak az adatok ellenőrzését, aktualizálását kell elvégeznie. Az adatokat bizalmasan kezeljük és csak a Túlélőverseny regisztrációs feladataihoz használjuk fel őket. Az adatlap kitöltésekor egy jelszót is kell választani, a személyes adatok csak ezen jelszó birtokában tekinthetők meg vagy módosíthatók. A megadott email címre kizárólag a Túlélőversenyhez kapcsolódó információkat továbbítunk. Amennyiben a versenyzőnek nincsen email címe, vagy nem kívánja azt megadni, akkor megengedett a "nincsen" kulcsszó használata. (Ekkor viszont számos, az aktuális versenyhez nélkülözhetetlen információhoz csak csapattársai segítségével, vagy a hivatalos webszerver gyakori látogatásával tud majd hozzájutni.)

Régi versenyzőink figyelmébe:  Sajnos sokan elfelejtik a korábbi verseny során használt azonosítójukat és jelszavukat, ezért a következő verseny alkalmából új azonosítóval, új jelszóval ismét bejelentkeznek. A legutóbbi ellenőrzés során kiderült, hogy az adatbázisban szereplő személyek egyharmada ilyen duplikátum. NE TEGYÉTEK EZT! Amennyiben valaki elfelejtette versenyzői jelszavát, ide kattintva lehetőség van a jelszó elküldésére e-mailben. A polgári név és a személyi igazolvány számának megadása után a rendszer a korábban megadott e-mail címre elküldi a beállított jelszót.

Az adatlapon szereplő személyes adatokra kizárólag a jogilag is érvényes Versenyzői nyilatkozat elkészítéséhez van szükségünk – ahhoz azonban ténylegesen szükségünk van rájuk! Ezért kérjük, mindenki a valódi adatait adja meg. Hibás, téves vagy hamis adatok beírása esetén a csapat Versenyzői nyilatkozata érvénytelen lesz, ezért a csapat nem indulhat a túrán. A beírt adatokat bizalmasan kezeljük, kizárólag a Nyilatkozat elkészítéséhez használjuk fel, semmilyen harmadik félnek nem adjuk ki és nem adunk róla tájékoztatást.

Az adatok felhasználásával kapcsolatban itt olvashattok a versenyt szervező Terepmesterek Grémiumának Adatkezelési Politikájáról

Az adatlapon lehet feltölteni a versenyzői igazolványhoz (dögcédula) szükséges arcképet is. A fotó álló formátumú, 4:3 oldalarányú .gif vagy .jpg file lehet. Ha nem ilyet töltötök fel, a rendszer átméretezi, és nem fogtok magatokra ismerni! A korábbi versenyeken részt vett versenyzők fényképe már szerepel az adatbázisban. Ezt lehetőség van elfogadni, kicserélni egy újonnan feltöltött képre, vagy – technikai hiba, a feltöltés meghiúsulása esetén – a terepmestereknek email-ben egy új képet küldeni. Ebben az esetben kép filenevében jelezzétek a képen ábrázolt személy nevét és versenyzői azonosítóját, a kísérőlevélben pedig azt is, hogy melyik csapatba nevez a versenyző, illetve hogy melyik korábbi fotót kellene lecserélni. Kérjük, hogy ez az utóbbi fényképcserélési lehetőség maradjon ritkaság, utolsó menekülési útvonal, alapértelmezésben mindenki maga menedzseli a fotóját. Kérjük, hogy kizárólag a versenyző felismerésére alkalmas arcképet (a saját arcodat – álarc nélkül – ábrázoló képet, ne rajzot, ne szimbólumot, ne egy nagyobb képből kivágott részletet vagy egész alakos képet) használjatok! Ha egy csapat akár egyetlen tagjának fotója hiányzik a nevezés lezárulásakor, akkor az egész csapat nem indulhat a versenyen!

Az adatlapon minden versenyző bejelölheti, kíván-e a továbbiakban tájékoztató körlevelet kapnia Túlélőversenyek szervezőitől. Ilyen leveleket félévente kétszer szoktunk küldeni: az adott verseny nevezésének megkezdésekor (ekkor tájékoztatunk a következő verseny időpontjáról, a nevezési díjról, az esetleges kedvezményekről, a határidőkről stb.), és egy figyelmeztető levelet nem sokkal a nevezés lezárulása előtt. Aki már részt vett egy vagy több versenyen, de a továbbiakban már nem akar nevezni, ezért nem kíván ilyen tájékoztató leveleket kapni, az egyéni nevezési rendszerbe belépve és a levélküldést lehetővé tevő pipát kitörölve megszabadulhat későbbi leveleinktől. (Korábbi versenyzői eredményeit rendszerünk továbbra is tárolja.) Ha később mégis meggondolja magát, és újból szeretne részt venni a Túlélőversenyeken, újból belépve ismét engedélyezheti a levélküldést.

A sikeres versenyzői adatfelvételt a rendszer gratulációval jelzi. Kérjük, hogy a megadott jelszót és a választott azonosítót jegyezzétek meg. Ezen két adat segítségével lehet a továbbiakban a személyes adatokat módosítani, a fényképet kicserélni, pólót és Odabuszt rendelni stb, illetve jelentkezni egy csapatba vagy elfogadni egy csapat meghívását.

A versenyzői nevezési rendszer az éppen aktuális versenytől függetlenül, egész évben működik. Ha egy ismerősötök túlélő-élményeitektől felbuzdulva maga is indulni akar a következő versenyen, azonnal bejelentkezhet a rendszerbe, és értesítést kap majd a következő verseny nevezésének megkezdésekor.

Az egyes versenyzőknek is van néhány olyan adata, ami versenyről versenyre változhat. Az egyik ilyen adat a pólórendelés. Kérjük, hogy a bejelentkező versenyzők aktualizálják pólórendelésüket is! A rendszer alapállapota az, hogy a versenyző legutóbbi versenyének pólórendelése vonatkozik az aktuális versenyre is. Aki tehát nem akar új pólót rendelni, annak belépéskor módosítania kell a rendszer beállítását! (A pólóméret és a pólórendelés két különböző dolog: pólóméretet attól is kérünk, aki az adott versenyen nem rendel pólót, hiszen előfordulhat, hogy csapata az első három hely valamelyikén végez, és ilyenkor a győztesek - egyebek között - jutalompólót kapnak.)

Hasonlóképp egyéni - és versenyről versenyre változik - az Odabuszra és Hazabuszra történő helyfoglalás is. Ez egy kis négyzet beklikkelésével lehetséges. Az alapbeállítás szerint a versenyző nem kér Hazabusz szolgáltatást. Kérjük, ezt az adatot minden verseny előtt az aktuális igényeteknek megfelelően állítsátok be, ha van rá lehetőség!

Új lehetőség a befutónál elfogyasztható étel és ital előzetes megrendelése. Amikor ilyen opció áll a versenyzők rendelkezésére, a megrendelés beállítása szintén a versenyző egyéni adatainál lehetséges. Az alapbeállítás szerint nincs rendelés. Ezért kérjük, amennyiben az adott verseny befutójánál ételt és italt rendeltek, ennek mennyiségét egyéni adataitok lapján állítsátok be!

Az elektronikus nevezés második lépése a csapat adatainak megadása. Ez a lépés az egyes versenyekhez kötődik: ha az előző versenyen indult csapat - akár változatlan összetételben - indulni akar a következő versenyen, újból neveznie kell. Természetesen arra is van mód, hogy a versenyzők másképp csoportosulva, vagy új tagokkal kiegészülve nevezzenek. A csapat nevezésekor kell megadni a csapat fantázianevét, a választott kategóriát (Kishalál/Nagyhalál) valamint két vagy három mobiltelefonszámot, amit kizárólag a verseny időtartama alatt, kizárólag sürgős, váratlan információ továbbítására használunk fel, illetve ezekről a számokról fogadjuk el a csapat esetleges üzeneteit. (A világvégi Túlélőversenyek terepén gyakran nincs vagy gyenge a térerő, esetleg egyik vagy másik mobilszolgáltató nem elérhető. Ezért az a legcélszerűbb, ha három, különböző szolgáltatóhoz tartozó számot adtok meg. Aztán persze ezeket a telefonokat - megfelelően feltöltve - el is hozzátok a versenyre.) A fentieken kívül meg kell adni egy (szabadon választható, minimum 6 karakteres) csapatjelszót is, a későbbiekben ennek segítségével módosíthatók a csapat adatai.

A csapat sikeres nevezését gratuláló üzenet és egy csapatazonosító kiírása jelzi. Ezzel a (rendszer által generált) azonosítóval és a választott csapatjelszóval lehetséges a későbbiekben a csapat nevében bejelentkezni, a csapat leendő tagjainak meghívót küldeni, más versenyzők jelentkezését elfogadni.

A frissen nevezett csapat kezdetben tagok nélkül létezik, később kell feltölteni tagokkal. A Versenyszabályok értelmében a csapat csak akkor indulhat, ha legalább három tagja van.

A csapat nevezése után meghívót lehet küldeni azoknak a versenyzőknek, akiket a csapatalapító (egyben a csapatazonosító és a csapatjelszó birtokosa) csapattagként szívesen látna. Az illetők saját egyéni, versenyzői jelszavukkal belépve láthatják, hogy meghívást kaptak valamelyik csapatba. Ezt ott egy kattintással elfogadhatják, így a csapat tagjává válnak.

A csapattaggá válást a másik fél, a regisztrált versenyző is kezdeményezheti (egyszerre természetesen csak egy csapatba). Egyéni jelszavával belépve bejelentkezhet egy - már nevezett - csapatba: ekkor jelentkezését a csapat vezetőjének legközelebbi (csapatként történő) belépésekor a rendszer jelzi. A csapat elfogadhatja vagy elutasíthatja a versenyző jelentkezését. Elutasítás esetén a versenyző más csapatnál is próbálkozhat. Ezek az elektronikus lépések kiegészíthetik a párhuzamos személyes megbeszéléseket.

A fenti lépésekkel kialakul a csapat tagsága. Egyszerre összesen legfeljebb hat - elfogadott vagy potenciális, a csapat által meghívott - tag szerepelhet a listában. Utólagos módosításra is van lehetőség: a versenyző törölhető a csapat tagjai közül (pl. betegség miatt visszalép, vagy úgy dönt, hogy inkább másik csapatban indul stb). A törlés után új versenyző hívható meg. A csapat tagsága végül 3 és 6 fő között kell legyen. A módosítások lezárulnak a nevezési díj átutalásával, ezután a csapat már nem változtathatja meg összetételét. Kritikus esetekben vegyétek fel a kapcsolatot (email-en vagy telefonon) a terepmesterekkel.

Nagyon régi versenyzők, többszörös túlélők a terepmesterekkel való személyes megbeszélés vagy levelezés útján engedélyt kaphatnak arra, hogy – kizárólag saját felelősségre – két fős csapatban indulhassanak. Ez a lehetőség a Kishalál kategóriában nem áll fenn! Ilyen kipróbált túlélők legalább a Középhalál (de inkább a Nagyhalál) kategóriába valók. Egyetlen fős „csapatok” nevezésére és indulására semmiképpen sincs lehetőség.

Záró lépések

Az elektronikusan bejelentkezett csapat hamarosan egy email-t kap a szervezőktől, amelyben tájékoztatjuk a résztvevőket a további teendőkről. Egyebek között megadunk egy számlaszámot, ahová a részvételi díjat, valamint a megrendelt túlélőpólók, Hazabusz-jegyek, valamint a csapattagok által igényelt étel és ital árát átutalással kérjük fizetni. Kérjük, hogy ne személyenként, hanem az egész csapat tartozását egy összegben utaljátok át. Az átutalás kísérőszövegében kérjük feltüntetni a csapat számát, nevét, a befizetett összeg részletezését (N fő nevezési díja, K db póló, B db Odabusz, x adag étel, y adag ital). Az aktuális versenyen érvényes összegekről az adott verseny kiírásában lehet tájékozódni. A csapat által befizetendő teljes összeget az elektronikus nevezési rendszer is kiírja. Az átutalás megtörténtéről kérjük, küldjetek egy emailt a a Terepmestereknek.

A részvételi díj, valamint a pólók és a Hazabusz-jegyek árának átutalásával a csapat nevezési folyamatának elektronikus része lezárul. A későbbiekben már nincs lehetőség az elektronikusan bevitt adatok (pl. csapatösszetétel, pólórendelés) módosítására. Vis major esetén (pl. egy csapattag hirtelen megbetegedése) írjatok a Terepmestereknek. A már befizetett összegek visszatérítésére sajnos nincs lehetőségünk, hiszen azokat addigra általában már felhasználtuk a verseny szervezése során.

Ha valami a fentiekben nem volt érthető, esetleg más, a nevezéssel vagy a versennyel kapcsolatos kérdésetek, javaslatotok, észrevételetek van, írjatok a Terepmestereknek (vigyázat, a korábbi versenyekhez képest a Terepmesterek levelezési címe megváltozott: a fenti link már az új címre mutat)!

A nevezés utolsó lépése a Versenyzői Nyilatkozat csoportos aláírása. Erre általában a versenyre indulás előtti gyülekezés és bejelentkezés során kerül sor. A Nyilatkozatban a csapat tagjai nyilatkoznak arról, hogy saját elhatározásukból, a szabályok ismeretében jelentkeztek a versenyre, amelyben saját felelősségükre vesznek részt. A Nyilatkozat aláírásával kölcsönösen tanusítják egymás indulási szándékát.

A Nyilatkozat aláírása és leadása után a csapat tagjai megkapják a fényképes, névre, csapatra és buszra szóló versenyzői azonosítókártyát (röviden: dögcédula), amely a verseny során és a befutónál a csapat, illetve a tagok igazolására szolgál, valamint (az erre befizetettek számára) Hazabusz-jegyként is funkcionál.

A versenyre induló buszokba a csapattagok együtt, dögcédulájuk felmutatásával szállhatnak be.

Sikeres túlélést kívánunk minden nevezőnek!
Legyen veletek az Erő! Szükségetek lesz rá...

.:   Portálkezelői menü   •   Tartalom módosítása   •  utolsó módosítás: 2024.01.31.      :.
 « vissza a címoldalra 
Terepmesterek    •    utolsó módosítás 2011.03.30.
C o p y r i g h t  (c) 2 0 1 1  I W D G & T e r e p j á r ó k  E g y e s ü l e t e