A k t u á l i s   v e r s e n y A k t u á l i s   v e r s e n y
T ú l é l ő v e r s e n y

A Terepjárók Egyesülete ezennel meghirdeti a

,

melyet 2004. november 26-27-én (péntek délutántól szombat estig) rendezünk meg.

A Tizenhatodik Túlélőversenyt ismét két kategóriában hirdetjük meg: Kishalál és Nagyhalál. A csapatoknak a nevezési űrlap kitöltésekor nyilatkozniuk kell, melyik kategóriában kívánnak indulni. Az értékelés és a díjazás a két kategóriában külön-külön történik.

Mindkét kategória versenye egynapos lesz, november 27-én, szombaton késő délután ér véget. A két kategória versenye részben közös terepen és időben zajlik, de a Kishalál versenyzőinek kisebb területet kell bejárniuk, kevesebb pontot kell felkeresniük, kombinációik egyszerűbbek és kevesebb tereppontot tartalmaznak. A Nagyhalál versenyzői fizikai állóképességüket és csavaros észjárásukat is a végsőkig kiaknázhatják, hadakozva a terep természetes, valamint a terepmesterek teremtette nehézségeivel.

A belogolás 2004. november 26-án, pénteken késő délután lesz. A pontos helyszínről és időpontról a benevezett túlélni vágyókat 2004. november 23-ig e-mailben értesítjük. Az információ ezzel egyidőben a verseny weblapján is megjelenik. A buszok - hagyományainkat követve - ezúttal is a Gólyavár körüli 137,02 mérföld sugarú körön belül elhelyezkedő, mintegy 20 mérföld átmérőjű, hegyes- völgyes- árkos- bokros- sziklás- bozótos- tüskebokros- nedves- zsombékos vidék egy- egy pontján teszik ki a csapatokat. A versenyzők semmiféle információt nem kapnak arról, hogy hol vannak. A verseny szombaton este ér véget. A beérkezés pontos tér- és időbeli koordinátáiról (akárcsak az esetleges kötelező vagy ajánlott tereppontokról) a buszból történő kiszálláskor kiosztott feladatlapból értesülnek a csapatok. A terepről a verseny befejezése után tömegközlekedési eszközök igénybevételével minden versenyző még aznap este eljuthat Budapestre, ezért most sem szervezünk HAZABUSZ szolgáltatást. (A terep és a főváros közti hazautazás költségét a részvételi díj NEM tartalmazza!)

A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. Ezt a személyes regisztráció során csapatonként aláírt, egymás aláírását kölcsönösen tanúsító Nyilatkozattal kell elismerni. A Nyilatkozatban a csapattagok kötelezik magukat a Versenyszabályok betartására is. A szervezők nem vállalnak felelősséget az esetleges balesetekért, eltévedésekért, valamint a szabályok megszegéséből eredő kellemetlenségekért és egyéb következményekért.

Kiskorúak (azaz 1990. október 30-a után születettek) nem indulhatnak a versenyen. Fiatalkorúak (a verseny szempontjából fiatalkorúnak számít az, aki 1986. október 30-a után született) csak nagykorú versenyzőt is tartalmazó csapatban, írásbeli Szülői nyilatkozat leadásával indulhatnak a versenyen. A Szülői nyilatkozatban a szülő az adataival megnevezett nagykorú csapattárs gondjaira bízza gyermekét.

Nevezés: A versenyre 3-6 fős csapatok jelentkezhetnek 2004. október 13-tól október 31-én (vasárnap) éjfélig. A nevezés kizárólag elektronikus úton történik. Kérjük, gondosan olvassátok el a Nevezési Tudnivalókat! (Itt tudjátok meg a nevezési űrlap elérhetőségét is.) A nevezéskor megrendelhető a különleges, csontvázas logóval díszített túlélőpóló is. Ára 700 Ft, melyet a személyes regisztrációkor kell befizetni. A póló méretét a megrendelő űrlapon kérjük megadni. A pólók átvételére a terepre tartó utazás során kerül sor. Kérjük, hogy minden csapat nevezésekor adjon meg mobiltelefon hívószámot is, mert előfordulhat, hogy verseny közben sűrgős tudnivalókat vagy változásokat kell közzétennünk. Természetesen a hivatalos terepmesteri számokat, ahonnan ilyen üzenet érkezhet, a versenyfüzetben megadjuk.

Az elektronikus nevezést a csapat személyes regisztrációja követi, az elektronikus nevezési űrlapról kiválasztható időpontban. A személyes regisztráció a csontvázas túlélő logóval jelzett Terepmesteri Főhadiszálláson történik az ELTE lágymányosi Északi tömbjében, a második emelet déli folyosóján, a 2.72 számú szobában. Kérjük a fenti szobaszámot jegyezzétek meg, sőt írjátok is fel - az épületben több ezer ember dolgozik, és a portásoknak nem feladata tájékoztatni arról, merre is van a túlélő-regisztráció (ja, és nem is tudják...). A regisztrációkor csak teljes létszámban megjelenő csapatokkal foglalkozunk! (Kivételt jelentenek a vidéki versenyzők, lásd később.) Ekkor kerül sor a Nyilatkozat aláírására, emellett a részvételi díj, valamint az egyes versenyzők által megrendelt túlélőpólók árának befizetésére is. A regisztráció során a versenyzőkről a beszállókártya céljára digitális fénykép készül. Ha egy csapat az általa kiválasztott időpontban nem jelenik meg a regisztráción, úgy tekintjük, hogy nevezését visszavonta.

Vidéki (vagy külföldi) versenyzők esetében lehetőség van arra, hogy (a szabályos elektronikus nevezés, valamint az igazolványkép elküldése és a nevezési díj rendezése után) a regisztráció személyes jelenlétet igénylő részét - a Nyilatkozat aláírását - a terepre indulás előtti órában bonyolítsuk le. Az ilyen nevezés csak akkor érvényes, ha a vidéki csapattag(ok) színes igazolványképüket vagy elküldik a többi csapattaggal a személyes regisztrációra vagy e-mailben, attachment-ként postázzák a tuleles@ludens.elte.hu címre.

A vidéki csapattag nevezési díját és megrendelt pólójának árát a regisztráción személyesen megjelenő csapattagoknak kell befizetniük. Ha a csapat minden tagja vidéki, és egyikük sem tud eljönni a személyes regisztrációra, a befizetésre banki átutalással kerülhet sor, legkésőbb október 27-ig. Ebben az esetben kérjük a csapatot, hogy e-mailben minél előbb vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel a tuleles@ludens.elte.hu címen.

A szabályoktól nem térünk el (még a Te kedvedért sem!). Nem fogadunk el hiányos iratokkal megjelenő vagy töredékcsapatot, félig befizetett részvételi díjat, "tiszteletbeli vidéki" csapattagot, utólagos pólórendelést, a csapat összetételének kései módosítását. Aki túl akarja élni a versenyen rá váró megpróbáltatásokat, annak meg kell tudni szervezni a csapat bejelentkezését is.

A személyes regisztrációkor a következőkre van szükség:

  • személyi igazolvány;
  • fiatalkorúak esetén hiánytalanul kitöltött és aláírt írásbeli szülői hozzájárulás
  • részvételi díj;
  • túlélőpóló rendelése esetén a megrendelt póló ára (700 Ft/db);
  • a Nyilatkozat aláírásához felelősségtudat;
  • fényképarc.

A Tizenhatodik Túlélőverseny részvételi díja mindkét kategóriában 3200 Ft.
(A rendkívül baráti nevezési díj miatt a versenyzők dicső multjára (helyezettek vagy veteránok) már nem tudunk további kedvezményeket adni.) Az ELTE hallgatóinak - egy sikeresen megpályázott támogatásnak köszönhetően - 500 Ft kedvezmény tudunk biztosítani. A csapat vagy egyes tagok visszalépése vagy a csapat versenyből történő kizárása esetén a részvételi díjat - melyet már jó előre fel kell használnunk a busz, térképek stb. kifizetésére - nem áll módunkban visszatéríteni.

A korábbi versenyeken sokan panaszkodtak arra, hogy nem ismerik a feltett kérdésekben szereplő tereptani, turista és túlélési szakkifejezéseket (pl. irányszög, piros háromszög, Gólyavár, barlang, kunyhó). Ezért összeállítottunk egy rövid Túlélő szótárat. Érdemes a verseny előtt még idepillantani a weblapra, és áttanulmányozni a kisokost. Tudjátok egyáltalán, mit is jelent a "kiszivárogtatás"?

Az eredményhirdetés és díjkiosztás helyét és időpontját a versenyt követően a verseny weblapján tesszük közzé. Ekkor adjuk át a díjakat - speciális túlélőpólót és más értékes jutalmakat - az egyes kategóriák három-három legjobb csapata tagjainak. Az eredményt ezek után közzétesszük a csapatoknak küldött e-mailben és a verseny weblapján is. Ugyanitt jelenik meg a verseny során használt térkép, az egyes tereppontokhoz tartozó kérdések, válaszok és bonusok gyűjteménye is .

Túlélésre fel: gyôzzön az erôsebb karom, szexibb test, élesebb ész, pontosabb iránytű, fittebb túrabakancs, kifinomultabb hetedik (sőt Tizenhatodik) érzék! Várunk benneteket úton és útfélen, piros háromszöggel jelzett és jelzetlen ösvényeken, árkon és bokron túl, sőt!

 « vissza a címoldalra 
Terepmesterek    •    utolsó módosítás: 2004.11.23.
D e s i g n e d   &   D e v e l o p e d  by  W e b C a t   &   I W D G
C o p y r i g h t  (c) 2 0 0 4  T e r e p j á r ó k  E g y e s ü l e t e