A k t u á l i s   v e r s e n y A k t u á l i s   v e r s e n y
T ú l é l ő v e r s e n y

Örömmel tudatjuk minden érdekelttel, hogy megkezdődött a



szervezése (előkészítése, a terep hegyeinek magasítása).

A Terepjárók Egyesülete ezennel meghirdeti a

-t
melyet 2005. november 18-19-én (pénteken és szombaton) rendezünk meg.

A Tizennyolcadik Túlélőversenyt ismét két kategóriában hirdetjük meg: Kishalál és Nagyhalál. A novemberi zord időjárás miatt mindkét kategória egynapos lesz, 18-án pénteken késő délután kezdődik, és 19-én szombaton este ér véget. A két kategória versenye részben közös terepen és időben zajlik, de a Kishalál versenyzőinek kisebb területet kell bejárniuk, kevesebb pontot kell felkeresniük, kombinációik egyszerűbbek és kevesebb tereppontot tartalmaznak. A Nagyhalál versenyzői fizikai állóképességüket és csavaros észjárásukat is a végsőkig kiaknázhatják, hadakozva a terep természetes, valamint a terepmesterek teremtette nehézségeivel.

Az indulás pontos helyszínéről és időpontjáról a benevezett túlélni vágyókat e- mailben értesítjük. Az információ ezzel egyidőben a verseny weblapján is megjelenik. A buszok - hagyományainkat követve - ezúttal is a Gólyavár körüli 137,02 mérföld sugarú körön belül elhelyezkedő, mintegy 20 mérföld átmérőjű, hegyes- völgyes- árkos- bokros- sziklás- bozótos- tüskebokros- nedves- zsombékos vidék egy- egy pontján teszik ki a csapatokat. A versenyzők semmiféle információt nem kapnak arról, hogy hol vannak. A cél pontos tér- és időbeli koordinátáiról (akárcsak az esetleges kötelező vagy ajánlott tereppontokról) a buszból történő kiszálláskor kiosztott feladatlapból értesülnek a csapatok.

A nevezés módja nemrég megváltozott az elmúlt évek gyakorlatához képest. A versenyzői nevezési rendszer máris elérhető, azaz az érdeklődők máris feliratkozhatnak az adatbázisba. (Az előző két Túlélőverseny résztvevőinek adatai természetesen már benne vannak az adatbázisban, nekik tehát csak bejelentkezniük kell.) Minden potenciális versenyzőnek csak egyszer kell megadnia az adatait (regisztrálnia magát), az elkészült azonosítójával bármelyik versenyre nevezhet majd. A regisztrált versenyzők folyamatos tájékoztatást kapnak a Túlélőversenyekről, és adataikat egész évben módosíthatják.

A Tizennyolcadik Túlélőversenyre 2005. október 2. és november 4. között lehet nevezni. Ekkor lehetséges a regisztrált versenyzőknek csapatba tömörülniük, és ezen csapatnak időpontot választani a személyes nevezéshez. Az elektronikus nevezés végén kiválasztott időpontban, a személyes nevezés keretében kerül sor a részvételi díj befizetésére és a Versenyzői Nyilatkozat aláírására. A személyes regisztráció a csontvázas túlélő logóval jelzett Terepmesteri Főhadiszálláson történik az ELTE lágymányosi Északi tömbjében, a második emelet déli folyosóján, a 2.72 számú szobában. Kérjük a fenti szobaszámot jegyezzétek meg. A csapatoknak a nevezési űrlap kitöltésekor nyilatkozniuk kell, melyik kategóriában kívánnak indulni. Az értékelés és a díjazás a két kategóriában külön-külön történik.

A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. Ezt a személyes regisztráció során csapatonként aláírt, egymás aláírását kölcsönösen tanúsító Nyilatkozattal kell elismerni. A Nyilatkozatban a csapattagok kötelezik magukat a Versenyszabályok betartására is. A szervezők nem vállalnak felelősséget az esetleges balesetekért, eltévedésekért, valamint a szabályok megszegéséből eredő kellemetlenségekért és egyéb következményekért.

Kiskorúak (azaz 1991. október 30-a után születettek) nem indulhatnak a versenyen. Fiatalkorúak (a verseny szempontjából fiatalkorúnak számít az, aki 1987. október 30- a után született) csak nagykorú versenyzőt is tartalmazó csapatban, írásbeli Szülői nyilatkozat leadásával indulhatnak a versenyen.

A nevezéskor megrendelhető a különleges, csontvázas logóval díszített túlélőpóló is. Ára 700 Ft/db, melyet a személyes regisztrációkor kell befizetni. A póló méretét a megrendelő űrlapon kérjük megadni. A pólók átvételére a terepre tartó utazás során kerül sor.

Vidéki (vagy külföldi) versenyzők esetében lehetőség van arra, hogy (a szabályos elektronikus nevezés, valamint az igazolványkép elküldése és a nevezési díj rendezése után) a regisztráció személyes jelenlétet igénylő részét - a Nyilatkozat aláírását - a terepre indulás előtti órában bonyolítsuk le. Az ilyen nevezés csak akkor érvényes, ha a vidéki csapattag(ok) színes igazolványképüket vagy elküldik a többi csapattaggal a személyes regisztrációra vagy - az alább leírt módon - elektronikusan feltölti az adatbázisba. A vidéki csapattag nevezési díját és megrendelt pólójának árát a regisztráción személyesen megjelenő csapattagoknak kell befizetniük. Ha a csapat minden tagja vidéki, és egyikük sem tud eljönni a személyes regisztrációra, a befizetésre banki átutalással kerülhet sor, legkésőbb október 30-ig. Ebben az esetben kérjük a csapatot, hogy e-mailben minél előbb vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel.

ÚJ! A versenyzőknek ezúttal egy új kényelmi lehetőség is a rendelkezésükre áll. Az adatbázisba történő bejelentkezés után a hálózaton át feltölthetik fényképüket, amelyet a versenyzői igazolványon (gyk.: dögcédula) viszont kívánnak látni. (Ezt főleg azoknak ajánljuk, akik korábban tiltakoztak az előnytelen körülmények között - a regisztráció során, rosszul megvilágított irodában, stresszes állapotban - készülő, rájuk állítólag még halványan sem emlékeztető fényképek ellen.) A feltöltött fényképek azonnal megjelennek a versenyző adatai között. E képeket - a többi személyes adathoz hasonlóan - a versenyző később folyamatosan cserélheti, akualizálhatja. Az előző két túlélőverseny indulóinak a versenyzői igazolványon használt fényképeit máris feltöltöttük a személyes adatok közé. Ha ez most is megfelel, nincs vele több teendő. Ha nem tetszik, a fentebb leírt módon ki lehet cserélni újra, vagy a személyes regisztráció során lehet kérni új fénykép készítését. Kérjük, hogy az adatbázisba arcképet töltsetek fel, amelyen felismerhető az arc tulajdonosa - nem felel meg a tábori csoportkép, ahol "én vagyok a balról harmadik alak" stb.

A szabályoktól nem térünk el (még a Te kedvedért sem!). Nem fogadunk el hiányos iratokkal megjelenő vagy töredékcsapatot, félig befizetett részvételi díjat, "tiszteletbeli vidéki" csapattagot, utólagos pólórendelést, a csapat összetételének kései módosítását. Aki túl akarja élni a versenyen rá váró megpróbáltatásokat, annak meg kell tudni szervezni a csapat bejelentkezését is.

A személyes regisztrációkor a következőkre van szükség:

  • személyi igazolvány;
  • fiatalkorúak esetén hiánytalanul kitöltött és aláírt írásbeli szülői hozzájárulás;
  • részvételi díj;
  • túlélőpóló rendelése esetén a megrendelt póló ára (700 Ft/db);
  • a Nyilatkozat aláírásához felelősségtudat;
  • fényképarc (ha helyben óhajtasz fényképet készíttetni).

A Tizennyolcadik Túlélőverseny részvételi díja mindkét kategóriában 3200 Ft. (A rendkívül baráti nevezési díj miatt a versenyzők dicső múltjára (helyezettek vagy veteránok) már nem tudunk további kedvezményeket adni.) A csapat vagy egyes tagok visszalépése vagy a csapat versenyből történő kizárása esetén a részvételi díjat - melyet már jó előre fel kell használnunk a busz, térképek stb. kifizetésére - nem áll módunkban visszatéríteni.

Tekintettel arra, hogy a feltett kérdésekben számos érdekes tereptani, turista és túlélési szakkifejezés (pl. irányszög, piros háromszög, Gólyavár, vető, kunyhó, fagyöngy, ...) bukkan fel, ezért összeállítottunk egy rövid Túlélő szótárat. Érdemes a verseny előtt még idepillantani a weblapra, és áttanulmányozni a kisokost.

Túlélésre fel: győzzön az erősebb karom, szexibb test, élesebb ész, pontosabb iránytű, fittebb túrabakancs, kifinomultabb hetedik (sőt Tizennyolcadik) érzék! Várunk benneteket úton és útfélen, piros háromszöggel jelzett és jelzetlen ösvényeken, árkon és bokron túl, sőt!

 « vissza a címoldalra 
Terepmesterek   •    utolsó módosítás: 2005.09.30.
D e s i g n e d   &   D e v e l o p e d  by  W e b C a t   &   I W D G
C o p y r i g h t  (c) 2 0 0 5  T e r e p j á r ó k  E g y e s ü l e t e