A Huszonötödik Túlélőverseny

NAGYHALÁL

kategóriájának versenyszabályzata

 

 

A terepre induló buszokba csak a személyi igazolvány és a fényképes, névre szóló dögcédula felmutatásával lehet felszállni. A dögcédulákat a verseny végéig meg kell őrizni, terepmesterekkel történő találkozáskor pedig ellenőrzésre át kell adni.

 

A Nagyhalál kategória befutója 2009. május 17-én, vasárnap 17 és 20 óra között lesz, a másutt pontosan megadott helyen, az Utazás Végállomásán (így még eléritek az Utolsó Vonatot).

 

A pontos időt ezúttal is a Kossuth rádió (kevésbé közismertebb új nevén mr1) pontos időjelzésének ötödik füttyszavával definiáljuk. A megadott időintervallumon belül a beérkezés ideje nem számít bele az eredménybe. A célban a csapat valamennyi tagjának egyszerre, kulturált állapotban kell bejelentkeznie a Terepmestereknél, a dögcédulák felmutatásával, valamint a versenynapló, az Utolsó Stafétusz és a megtalált Bonusok bemutatásával. A versenynaplót csak akkor fogadjuk el, ha a csapat az összefoglaló (cím)oldalt hiánytalanul kitöltötte, és a csapat minden tagja aláírta. (Ha a csapat a versenynapló megfelelő rovatában nem jelzi az általa teljesített kombinációkat és egyéb nyalánkságokat, akkor a kiértékeléskor ezeket nem vesszük figyelembe!)

 

Ha a Nagyhalál kategória valamelyik csapata az összes tereppontot sikerrel teljesítette, és ezzel már jóval a megadott idő előtt végzett, és korábban haza szeretne menni, vegye fel a kapcsolatot a terepmesterekkel a
06-20-9506-756 telefonszámon. Más esetben nem fogadunk el a megadottnál korábbi kijelentkezést.

 

Türelmi (idő)zóna: A túl korán beérkező csapatoknak meg kell várniuk a megadott időszakot (korábban ugyanis nem leszünk a helyszínen). A legfeljebb fél órát késő csapatoktól a késésért percenként 5 pontot levonunk, de célbaérkezésük még érvényes. A fél óránál többet késő, vagy létszám-, illetve dokumentáció-hiányosan érkező csapatok szereplése érvénytelen. A célbaérkezés végső határideje után a terepmesterek eltávoznak a helyszínről, az ennél később érkező csapatokat nem várjuk meg és nem fogadjuk őket. Felhívjuk a figyelmet arra a sajnálatos tényre, hogy a sokat késő, érvénytelenül szereplő csapatok – a közlekedésnek hála – esetleg csak hétfőn juthatnak haza.

 

Ismételten felhívjuk a versenyzők figyelmét arra, hogy a részvételi díj a hazautazás költségeit NEM tartalmazza, azokról mindenki maga gondoskodik!

 

Utólagos Vitalizáció: Ha egy csapat annyira elanyátlanodik a sötét erdőben, hogy nem találja meg a legközelebbi pontok egyikét sem, és nem tudja megkezdeni a versenyt, és teljesen elveszti élet- és túlélőkedvét, mi megpróbáljuk életre galvanizálni:  50 pont levonás fejében eláruljuk neki, hogy hol tettük ki a buszból,– ehhez fel kell hívni a 06-20-9506-756 mobilszámot, és azonosítani kell a csapatot. Ez a lehetőség csak a verseny elején él, a terepbejárás megkezdéséhez nyújt segítséget. A későbbiekben ugyanezen a számon kérhető Utolsó Vigasztalás (hiszen amúgy május 16-17 a Telefonos Lelkisegély-szolgálat Napja) – pl ha a versenyt feladó csapat azt sem tudja, hogy keveredhet ki a terepről, hogy érheti el a legközelebbi buszt vagy vonatot, vagy ha egy csapat nem tudja, hogyan találja meg a befutó színhelyét, az Utazás Végállomását (ezt is csak 50 pont levonás ellenében súgjuk meg).

 

Az Utazás Végállomásának pontos adatait másutt közöljük a csapatokkal. Reméljük, mindenki ért a szóból. No meg a kommunikáció és metakommunikáció egyéb formáiból. Ezt a képességeteket tesztelni szeretnénk. Ezért kérjük, hogy miután rájött, hol a cél, minden csapat írja meg annak adatait sms-ben a +36-20-9506-756 telefonszámra. Ezt az sms-t legkésőbb vasárnap 12 óráig küldjétek el. Amennyiben eddig az időpontig nem érkezik meg az sms, ezt a tényt úgy értékeljük, hogy a csapat nem tudta megfejteni a rejtélyt, és a legjobb úton halad a végleges eltévedés és eltévelyedés irányába. Ekkor automatikusan életbe lép a fentebb említett Utolsó Vigasztalás, és külön kérés nélkül, ám 50 pont levonás ellenében megküldjük a csapatnak a cél adatait. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a csapat megírta, szerinte hol a befutó, de tévedett. FONTOS! Előfordulhat, hogy – bár a verseny a Távközlés Világnapjára esik – kommunikációs nehézségek lépnek fel, zavar támad az Erőben, és nem tudjuk elküldeni a koordinátákat minden érintett csapatnak. Ezért ha ti nem üzentétek meg nekünk a cél vélt adatait, de vasárnap 14 óráig nem kapjátok meg tőlünk a felvilágosítást, próbálkozzatok telefonhívással elérni bennünket a fenti telefonszámon. Jobb egy kis kommunikáció, mint nyolcvan ember a hóviharban a kőszáli vár csúcsán dideregve…

 


 

FONTOS SZABÁLYOK A VERSENYT ESETLEG FELADÓ CSAPATOKNAK

 

Kérjük, hogy a versenyt feladó, és hamarabb hazautazó, illetve a verseny után is a terepen maradó csapatok értesítsék erről sms-ben a Terepmestereket a 06-20-950-6756 mobilszámra írt "Feladtuk + csapatszám + csapatnév" szövegű sms-ben. Az sms-t még a terepről történő hazaindulás előtt küldjétek el! Az ezt az értesítést elmulasztó csapatok tagjai a továbbiakban SOHA nem indulhatnak a Terepmesterek Grémiuma vagy jogutódjai által rendezett egyetlen versenyen sem!

 

Egyben kérjük a versenyt feladó csapatokat, hogy legkésőbb a versenyt követő hétfőn feltétlenül juttassátok el hozzánk az addigi utatok során kitöltött versenynaplót (legjobb, ha már a terepen átadjátok egy arra járó terepmesternek).  Erre mindenképpen szükségünk van a verseny menetének kiértékeléséhez. Amelyik csapat ezt elmulasztja, annak tagjai a következő öt Túlélőversenyen nem indulhatnak el (másik csapat tagjaként sem).

 

 

KIZÁRÓ OKOK

 

A Terepmesterek mindennemű további indoklás, kártérítés és a nevezési díj visszafizetése nélkül KIZÁRJÁK a versenyből azt a csapatot,

 

·       amely a versenyszabályokat megszegi (a részleteket lásd alább);

·       amelynek akár egyetlen tagja is alkoholos vagy kábítószeres befolyás alatt jelenik meg a belogolásnál, a terepmesterek előtt, illetve a célban;

·       amely (vagy amelynek egy tagja) súlyosan megszegi a természetvédelmi és egyéb állami szabályokat, ezzel veszélyeztetve a verseny folytatását;

·       amely kulturált túrázóhoz nem méltó viselkedésével, a tereptárgyak, a természetes vagy épített környezet rongálásával vagy szennyezésével veszélyezteti mások testi épségét, a természetet, vagy a verseny sportszerű lebonyolítását.

 

 

TILALMAK ÉS FENYEGETÉSEK:

 

·       Mindent szabad, amit sem a hatályos törvények és jogszabályok, sem a jelen szabályzat nem tilt; és semmi sem kötelező, amit a jelen szabályzat nem tesz kötelezővé.

·       Tilos a természetvédelmi és egyéb állami szabályok megszegése. Ha ezek betartását ellenőrző illetékessel találkoztok, viselkedjetek kulturált, természetet tisztelő és védő egyéni túrázóhoz illően!


 

·       Ha a csapat a verseny során a terepen Terepmesterrel találkozik, köteles bemutatni a versenynaplóját, valamint a csapattagok dögcéduláit. (A Terepmestert speciális dögcédula igazolja.) Emellett a Terepmesterek minden kártyát ellenőriznek, arra kíváncsiak, hogy a csapatok megőrízték-e a kártyákat ultizásra alkalmas állapotban.

·       Tilos a tereppontokat rongálni, megsemmisíteni, megváltoztatni, elmozdítani, a leolvasandó feliratokat felülírni, eltávolítani, a többi csapat információszerzését más sportszerűtlen módszerekkel gátolni. Tilos a másik csapat eszközeinek rongálása, kölcsönvétele  vagy eltulajdonítása.

·       Tilos a bonusok és stafétuszok környezetének megváltoztatása, felismerhetetlenné vagy megtalálhatatlanná tétele, a stafétusztartók eltávolítása vagy áthelyezése. Tilos a tereppont „stafétusztalanítása”, azaz a megtalált stafétusz elvitele anélkül, hogy azt a csapat a „hozott stafétusszal” pótolná.

·       Tilos a verseny terepén szemetelni, a növényeket letépni vagy lelegelni, az eredetileg a terephez tartozó állatokat, valamint a bennszülötteket feleslegesen háborgatni. Ha valaki mégis megteszi, a következményekért a Terepmesteri Grémium semmiféle felelősséget sem vállal. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a verseny nagy része védett területen zajlik, ezért a szemetelők és a környezet rongálói nem csak a terepmesterek, hanem az arra hívatott szervek részéről is számíthatnak büntetésre.

·       Mindkét kategóriában tilos a csapatok szétválása! Az egy csapatban nevezett, együtt induló versenyzők a verseny teljes ideje alatt kötelesek együttmaradni. Ez alól csak a (hallótávolságon belüli) egészségügyi séta jelent (ideiglenes) kivételt. Ha a terepmesterek a csapat induló létszámánál kisebb csapattöredékkel találkoznak, öt perc türelmi időt adnak a csapat összegyülekezésére. Ha ez nem történik meg, a szétválásért járó büntetés a csapat azonnali kizárása.

·       Szigorúan tilos – bármely kategória résztvevői számára! – más csapattal egyesülni, más csapattól információt szerezni, vele személyesen vagy telefonon információt cserélni, vagy más módon együttműködni. E szabály megszegése esetén mindkét érintett csapatot azonnal kizárjuk!

·       Tilos a külső segítség (pl. telefonon odarendelt autós ismerős), illetve személygépkocsi, mikrobusz, terepjáró igénybevétele. Stoppolni vagy buszra szállni szabad, de csak a szétválási tilalom betartásával. A stoppolás vagy buszozás tényét, idejét, kezdő- és célpontját be kell jegyezni a versenynaplóba (új sorba, az érintett tereppontok közé) !

·       Tilos a versenynaplóból lapot kitépni, azt szétszedni, újra összeragasztani, vagy más módon hamisítani. A versenynaplót folyamatosan, pontonként vezetni kell! A versenynapló utólagos, folyamatos kitöltését a szétválással vagy más módon elkövetett csalás bizonyítékának tekintjük, és kizárással büntetjük! Ha a csapattal találkozó terepmester a versenynapló folyamatos vezetésének hiányát észleli, a csapatot azonnal kizárja!

 


 

A VERSENY MENETE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A buszok a Gólyavár körüli 137,02 mérföld sugarú körön belül elhelyezkedő, mintegy 20 mérföld átmérőjű, hegyes-völgyes-árkos-bokros-bozótos-zsombékos-sziklás-szakadékos-vaddisznós vidék egy-egy pontján teszik ki a csapatokat. Előzetesen senki sem tudja, hova megyünk. Amelyik csapat mégis megsejti – pl a kiszivárogtatott fotók és egyéb nformációk alapján –, hogy hol a terep, és ezt 30 km-s pontossággal eltalálja, extra 25 pont jutalomban részesül.

Kiszállás után a csapatok Feladatfüzetet és térképet kapnak. A feladatfüzetben levő feladatlapok tartalmazzák a felkeresendő tereppontok leírását, (pl. az elágazásnál álló nagy bükkfa oldalán derékmagasságban), és a velük kapcsolatos, megválaszolandó kérdéseket (pl: milyen név van a fába vésve?). A választ nem a feladatfüzetbe, hanem a másik füzetbe, a (jelen pillanatban általad olvasott) szabályzatot, valamint üres táblázatokat tartalmazó Versenynapló megfelelő rovatába kell írni. A Versenynaplót kizárólag golyóstollal vagy rosttollal szabad kitölteni, a ceruzával írott válaszokat nem vesszük figyelembe.

Minden tereppont esetén jelezni kell a Versenynapló megfelelő rovatában a felkeresés idejét, enélkül a válasz nem érvényes! Emellett be kell írni a tereppont számát is (ez a feladatfüzetből tudható). A Versenynaplót folyamatosan kell vezetni! Az egyes tereppontokon beszerzett információkat azonnal be kell írni. A kis cetliken gyűjtögetett, „majd-később-beírjuk” jellegű válaszok a szétválással megvalósított csalás gyanúját keltik fel, a legtöbb esetben nem alaptalanul. Az ily módon kitöltött versenynaplókat nem fogadjuk el, a csapatot kizárjuk. A csapatokkal a terepen találkozó terepmesterek ellenőrzik a Versenynapló állapotát, és láttamozzák azt (aláírásuk 5 pontot ér, naponta legfeljebb egy alkalommal). Ha a csapattal találkozó terepmester a versenynapló folyamatos vezetésének hiányát észleli, a csapatot azonnal kizárja!

A tereppontok kb felénél a feltett kérdés mellett a feladatlap négy választ is tartalmaz. A feladat megoldása egy nagybetű: A, B, C vagy D. A betűt nem a kérdéshez kell beírni, hanem a másik füzetben, a Versenynaplóban a Válasz (ha van) rovatban kell rögzíteni.

A tereppontok másik felénél a válasz nem férne bele az A-B-C-D válasszal jellemezhető kategóriába. Ezekre a kérdésekre a Versenynaplóban saját szavaitokkal, illetve rajzotokkal kell válaszolni, a megfelelő pontszám ellenében.

A Versenynaplót a kérdésre adott választ gondosan megfontolva, pontosan és olvashatóan töltsétek ki! Az átfirkált, utólag javított válaszokat nem fogadjuk el, az adott tereppont teljesítése ebben az esetben érvénytelen! Ha mégis elszúrtátok a választ, húzzátok át az egész sort, és a következő sorba írjátok be a helyes választ. Későbbi javítás, a tereppont újabb szerepeltetése érvénytelen!

A megjelölt tereppontok közül a csapatok tetszőlegesen sokat, tetszőleges sorrendben kereshetnek fel. A kérdésre adott helyes válaszért kapható pontérték az adott tereppont szépségével, valamint felkeresése, megtalálása és a válasz nehézségével arányos. Ez az érték a feladatfüzetben szerepel (a Sz / N oszlopban: szépség + nehézség).


Figyelem! A tereppont kérdésére adott helyes válasz önmagában még nem elég a tereppont érvényességéhez, és a pontérték bezsebeléséhez. Ehhez a Stafétusz megfelelő kezelése is szükséges (lásd alább).

 

STAFÉTUSZ (leánykori nevén vándorbonus)

Ez a versenyszabály a Huszonkettedik Túlélőversenyen debütált, és nagy sikert aratott. Ezért most is alkalmazzuk, megfelelő továbbfejlesztéssel.

Minden terepponton található egy STAFÉTUSZ, azaz  egy átlátszó műanyag kapszulába dugott cédula, kívülről is olvasható feliratokkal (ezért a papírt nem kell, és nem is szabad kipiszkálni a kapszulából!). A Feladatfüzetben pontosan jelöltük, hogy az adott terepponton hol dugtuk el a stafétuszt. A Kishalál és a Nagyhalál kategóriákhoz NEM tartozik külön-külön stafétusz, minden csapat ugyanazokat a Stafétuszokat keresi és kezeli. A terepen kezdetben eldugott stafétusz sorszáma megegyezik az adott tereppont sorszámával.

Ugyanilyen (400+csapatszám sorszámú) stafétuszt kap a csapat induláskor, kapszulástul. Emellett a terepen kószáló Terepmestereknél is vannak stafétuszok.

ALAPSZABÁLY: Minden csapatnak minden általa felkeresett terepponton meg kell találnia az elrejtett stafétuszt, és ki kell cserélnie a magával hozott stafétuszra, majd ezt a cserét rögzítenie kell a versenynaplóban (részletesen lásd alább). Enélkül a tereppont teljesítése nem érvényes, nem fial pontot, és nem számít bele a kombinációkba sem!

A korábbi versenyek bonusaival ellentétben a stafétuszt nem begyűjteni és szétcincálni kell, hanem kicserélni az éppen a csapatnál található stafétusszal. Minden felkeresett pontnál a csapat feladata megtalálni a stafétuszt, kicserélni, és magával hurcolni a következő tereppontig. Figyelem! A stafétuszt NEM KELL kihúzni a műanyag kapszulából, azzal együtt kell továbbvinni! Ugyanakkor a stafétusz helyébe el kell helyezni az előző tereppontról odahurcolt stafétuszt (az első érintett terepponton pedig a csapat által az induláskor kapott Első Stafétuszt). A rendszer akkor működik jól, ha a csapatok nem túrják szét, nem semmisítik meg a stafétuszok elhelyezésére szolgáló odúkat, üregeket és egyéb rejtekhelyeket, így még a sokadik arra járó csapat is zavartalanul tud stafétuszt cserélni.

FONTOS! Mindkét (a talált és az elhelyezett) stafétusz számát fel kell jegyezni a Versenynapló megfelelő rovataiba, az adott tereppont sorába. Kérjük, hogy a stafétusz megtalálása és cseréje után azonnal könyveljétek be az eseményt (pontos idejével együtt) a Versenynaplóba. Előfordulhat ugyanis, hogy miközben a csapat még  a terepponton pihen, közben megérkezik egy másik csapat, és tovább cseréli a stafétuszt. Az időrend esetleges megbomlása pedig gyorsan tovaterjedő zavart keltene az Erőben, és ez esetleg mindkét csapatot megfosztaná jól megérdemelt pontjaitól…

A tereppontok pontszáma szépségüktől és nehézségüktől függ, elnyerésére természetesen helyes választ kell adnotok a tereppont kérdésére. A pontértéket a feladatlap jelzi az adott tereppont leírásánál. A tereppont értékét azonban csak akkor írjuk jóvá a csapatnak, amennyiben a csapat a ponthoz tartozó stafétuszt megtalálja, kicseréli, átviszi a következő pontra, majd azt ott a legközelebb arrajáró csapat megtalálja, és versenynaplójába bejegyzi.


A csapat által érintett utolsó tereppontról elhozott UTOLSÓ STAFÉTUSZ számát fel kell jegyezni a Versenynapló címoldalára, az Utolsó Stafétuszt pedig célbaérkezéskor le kell adni a Terepmestereknek  – ez a stafétusz (és vele az utolsó érintett tereppont) ekkor lesz érvényes.

A stafétuszok a változatosságot szeretik. Szeretnek minél több csapattal megismerkedni, a lehető legnagyobb varianciával, az ismétlődést nem tűrik. Ha 5 vagy több különböző stafétusz azonos sorrendben bukkan fel két csapatnál (más szóval: 5 stafétusz vándortörténetében ugyanaz a két csapat a két egymást követő állomás), akkor ezek a stafétuszok (mind az öt vagy több!) elszomorodnak, érvényüket és értéküket vesztik.

A verseny során a terepen kószáló Terepmesterek saját stafétuszaikat becserélik az eldugott stafétuszokra, illetve a velük találkozó csapatoknál levő stafétuszokra, így előbb-utóbb minden stafétusz forgalomba kerül, és megkezdi stafétáját. A Terepmesterrel történt találkozáskor bekövetkező stafétusz-cserét a Terepmesterek jegyzik be a csapat Versenynaplójába.

 

PÓTSTAFÉTUSZ  helyett FOTÓSTAFÉTUSZ

 

A fenti szabályokból látható, hogy a terepponthoz tartozó stafétusz megtalálása kritikus jelentőségű. Mi a helyzet tehát, ha a csapat a Feladatfüzetben szereplő leírás alapján nem találja meg a stafétuszt?

A legelső és leggyakoribb lehetőség az, hogy nem a megfelelő terepponton vagytok. Sok a hasonló csúcs, szikla, tisztás, les vagy útkereszteződés a terepen… Először is ellenőrizzétek, hogy valóban ott vagytok, ahol gondoljátok! Ne csak a stafétusz vagy a bonus lelőhelyének leírására figyeljetek, hanem a terepponthoz tartozó kérdésre is. Ha arra nem tudtok egyértelműen válaszolni, akkor igen valószínű, hogy rossz helyen vagytok. Másik terepponton, vagy NEM terepponton – ilyenből is akad jónéhány a terepen…

Ha ez rendben van, lehet, hogy a helyes terepponton, de nem a megfelelő fa tövében vagy sündisznóüregben keresitek a Stafétuszt. Lehet, hogy ugyanazon a tisztáson öt jellegzetes öreg fa is található… Az ilyen eseteket igyekeztünk elkerülni, illetve egyértelműen fogalmazni, de azért mindig becsúszhat hiba. Nézzetek tehát jól körül a tereppont környékén, és olvassátok el figyelmesen a leírást!

Előfordulhat, hogy minden stimmel, megvan a leírásnak megfelelő lyuk is, de mégsincs benne a stafétusz. Ilyenkor vagy elvitte a sündisznó (ez eddig még soha sem fordult elő, de nem zárható ki), vagy elvitte egy korábban ott járt csapat (tévedésből vagy rosszindulatból, ne firtassuk…)


Az ilyen, végsőkig elkeseredett helyzetek megoldására szolgál a csapatoknak a FOTÓSTAFÉTUSZ új, a jelen versenyen debütáló intézménye. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy ha biztosak vagytok abban: a megfelelő helyen vagytok, de mégsem találjátok a helyi rezidens stafétuszt, akkor vegyétek elő az előzetes hirdetmény alapján magatokkal hozott fényképezőgépet és-vagy mobiltelefont, és készítsétek el a csapat és az inkriminált tereppont békés együttélését ábrázoló fényképet. A képen legyen rajta az összes csapattag (abból, aki a fotót készíti, legalább egy kósza kéz látszódjon), valamint a tereppont egy vagy több jellegzetessége, amelynek alapján a Terepmesterek azonosítani tudják a helyszínt, és igazolhatják, hogy valóban ott jártatok. Ha tehát pl a kérdés egy fa törzseinek számára vonatkozik, fotótokon szerepeljen a csapat mellett vagy mögött a fa, mind a hét törzsével. A felvételt a célba éréskor, a Versenynapló leadásakor a magatokkal hozott adatkábel közvetítésével töltsétek át a Terepmesterek számítógépére. A kérdéses tereppont teljesítését csak akkor fogadjuk el, ha a csapat helyesen válaszolt a ponthoz tartozó kérdésre, és fényképpel igazolta, hogy valóban járt is ott. (Arról, hogyan tudnak helyesen válaszolni a terepponthoz tartozó kérdésre azok a csapatok, amelyek nem is jártak a helyszínen, vannak sejtéseink és rossz tapasztalataink. Ezek számát a jövőben nem szeretnénk gyarapítani, ezért inkább a csapatokat ábrázoló fényképek gyűjtésébe kezdünk…)

A Fotóstafétusz bevetését pontosan, időponttal és stafétusz-számokkal AZONNAL könyveljétek le a Versenynaplóban, emellett pedig AZONNAL (helyben, vagy a legközelebbi térerővel bíró helyről, de legkésőbb 30 perccel az esemény után) értesítsétek a terepmestereket a 06-20-9506-756 számra küldött sms-ben. (Formátum: „a 45. sz. csapat 13:32-kor a 49. terepponton nem talált stafétuszt, csapatfotót készítettünk.) Minden adat szerepeljen!)

Ezzel a szabállyal persze könnyen vissza lehet élni: mennyivel egyszerűbb egy fotót készíteni, mint a tüskebokorban megkeresni az eredeti stafétuszt… Ezért kérjük, ezzel a lehetőséggel csak a végső esetben, Utolsó Vigaszként éljetek.

Másrészt ha egy későbbi csapat megtalálja az eredetileg a helyszínen levő, de a kérdéses csapat által nem elég alaposan keresett stafétuszt, akkor a Fotóstafétuszt igénybe vevő csapat számára az adott tereppontot nem írjuk jóvá, és nem számít bele a kombinációkba sem. Érdemes tehát a Fotóstafétusz intézményét valóban csak a végső esetben használni, ha teljesen biztosak vagytok a dolgotokban.

BONUS (a régi fajta)

A tereppontok mindegyikén (a stafétuszokon kívül) BONUS (leragasztott műanyag tokba rejtett, számozott és csontvázzal díszített cédula) található, ezt a feladatlap jelzi. Minden terepponton külön bonust rejtettünk el a Kishalál és a Nagyhalál kategória versenyzői számára. A bonus megtalálása egyszeri esemény, a megtaláló csapat a bonust magával viszi, és bemutatja a célban – ezért a csapat plusz pontokat kap. Az egyes bonusok értékét a Feladatfüzetben feltüntettük. Ha egy csapat bonust talál, kérjük azonnal jelezze a Versenynapló megfelelő rovatában: az adott tereppont sorába, a Bonus oszlopba írjátok fel a megtalált bonus számát! A verseny végén az összegyűjtött bonusokat be kell mutatni a terepmestereknek (utána hazavihetitek őket), valamint sorszámukat fel kell  jegyezni a Versenynapló címlapjának megfelelő rovatába is. A másik kategóriának szánt bonus – véletlen vagy szándékos – megtalálásáért NEM JÁR PONT! Nem érdemes tehát a másik kategória bonusaira vadászni...


TEREPTAN (bevált műfaj)

A terepen elhelyezett Stafétuszok mindegyike tartalmaz egy a terepre vagy a környék kultúrtörténetére vonatkozó extra kérdést is. (Sőt, a számán és a kérdésén kívül mást nem is tartalmaz…) Minden helyes válasz 5 pontot ér. E kérdésekre a megtaláló csapat a stafétusszal való találkozás pillanatában általában nem tudja a választ. Ezért célszerű a kérdést (persze a stafétusz számával együtt) feljegyezni, hátha később válaszolni tudtok rá. Ezt megkönnyítendő a Versenynapló hátuljában elhelyeztünk egy Tereptan című táblázatot, a megfelelő rovatokkal. Ebbe kérjük beírni a megszerzett stafétusz számát, a megszerzés idejét, és a stafétuszon talált kérdést. (Ezt azért kell felírnotok, mert a következő terepponton elbúcsúztok a kérdéses stafétusztól…)

A tereptani kérdések a terep figyelmes tanulmányozásával, az információk gondos begyűjtésével megválaszolhatók. Előfordulhat (sőt tipikus), hogy a terep egyik részén megtalált stafétuszban rejlő tereptani kérdésre csak a terep másik végén, sok kilométerrel és órával odébb találjátok meg a választ. Ezért kérjük a Tereptan rovatban a válasz mellett annak megadásának időpontját is feltüntetni, valamint azt is, honnan tudtátok meg a választ (nem elfogadható: eszünkbe jutott, megsúgta a róka, lottón nyertük stb).

A tereptani kérdésekre EGYETLEN helyes válasz adható. Találgatni, blöffölni nem érdemes. A legtöbb kérdés fura, olykor szokatlan mondatfűzése is arra utal, hogy azokat csak egyetlen módon, a terepen megtalált, azonos fogalmazású információforrás alapján lehet kiegészíteni. Ezért kérjük, hogy a megtalált választ SZÓ SZERINT jegyezzétek le! Így kaphattok az esetleg húsz km-rel és tíz órával ezelőtt megszerzett, majd továbbadott stafétuszra 5 pontot.

Vagy éppen mínusz tíz pontot is! A blöff, a hibás válasz ugyanis ennyit ér. Mindenképpen bizonyosodjatok meg arról, hogy a terepen talált információforrás az adott kérdésre vonatkozó választ tartalmazza, és pontosan jegyezzétek le azt!

A Tereptannal kapcsolatban felmerülhetnek kisebb nehézségek is. Pl az, hogy a csapat nem jár arra, amerre a helyes válasz található. Az is lehet, hogy ugyanaz a stafétusz vagy ugyanaz a kérdés többször kerül a kezetekbe – a válasz természetesen csak egyszer számít. (A tereptani táblázatban ezért szerepel a stafétusz első megtalálásának időpontja.) Arra is kell számítani, hogy a terepre eredetileg kihelyezett stafétuszok egy idő után helyet cserélnek a csapatok által hozott, kérdés helyett a csapat nevét tartalmazó stafétuszokkal. (Egyes csapatok neve olyan kacifántos, hogy mások esetleg kérdésnek nézhetik. Ezért jegyezzétek meg: a terepi, kérdést tartalmazó stafétuszok számozása 1–300 közötti, a csapatoké 401–460 közötti, a terepmestereké pedig 301-400 közötti.) Más csapat kezdő stafétuszába botolva nem juttok kérdéshez, nincs mire válaszolni. Ezt hívják egyéni (vagy csapatos) szociális problémának.


 

Súlyosabb eset az, ha egy csapat egy másiktól akarja megvásárolni vagy megtudakolni a kérdéséhez tartozó választ. Ez szigorúan tilos! Sőt, utána is tudunk járni, hiszen mi tudjuk, hol, melyik terepponton lehet az adott kérdésre választ szerezni, és ha a csapat nem járt ott, mégis beírja a választ, akkor nyilvánvaló csalást követett el. Ilyenkor életbe lép jelen versenyszabályzat néhány oldallal ezelőtt szereplő, a tiltott információcserére vonatkozó passzusa.

A Tereptan intézménye a korábbi, bonusokba rejtett Extra kérdések helyébe lép. Azokra csak a bonust megtaláló kevesek felelhettek (ha tudtak), ezzel szemben egy stafétusz – és a belé írt kérdés – akár húsz csapat kezén is átmehet. Így a kérdések, és a válaszokban rejlő hasznos információk remélhetőleg sokaknak jelentenek tanulságot és sikerélményt, no meg sok pontot is.

A befutó előtt a Versenynapló címlapján adjátok meg a megválaszolt tereptani kérdések számát is.

 

KOMBINÁCIÓK

 

Bizonyos tereppontoknak – bár földrajzilag távol esnek egymástól – valamilyen értelemben közük van egymáshoz (pl. az összes felkeresendő kocsma – bár idén ilyen egy sem lesz… ). Ezeket a tereppontokat egy-egy kombinációba foglaltuk. A kombinációk neve ezúttal a korábbi semleges „csúcs”, „fa” stb helyett kissé líraibb lett – de ez reméljük, senkit sem zavar meg… Amelyik csapat az egy kombinációhoz tartozó minimálisan szükséges számú tereppontot felkeresi, kombinációs jutalompontokat kap. Ha a kombináció több, illetve összes pontját teljesíti, további extra pontok járnak. Ezek a pontok bizonyos számú, a kombinációhoz tartozó tereppont teljesítésével fokozatonként növekednek. (Van olyan kombináció is, ahol a minimális és az összes pont egybeesik!) Ha viszont a csapat a megadott minimumnál kevesebb pontot érint, egyáltalán nem kap pontot a kombinációért. A Feladatfüzetben külön oldalon megtalálható az a táblázat, amely pontosan megmutatja, melyik kombináció hány érintett tereppontjáért hány jutalompont jár. Minden kombinációnál jelöltük, hogy a kombináció összes tereppontjának teljesítése az előző szinthez képest hány pluszpontot eredményez. Az egyes kombinációkhoz tartozó tereppontok szokásos felsorolása azonban most hiányzik.

Ehelyett egy japán származású számkeresztrejtvényt találtok majd, amelynek megfejtése remélhetőleg senkinek nem okoz majd gondot, és nem hátráltatja szokásos éjszakai teendői (töprengés: jajholisvagyok, jóistenemmerremenjek, loholás a tereppontok és a bonusok felé, a terepmesterek felmenőinek emlegetése stb) elvégzésében. A rejtvény megfejtése után az első sorban kapott számokhoz nullát, a második sorban kapottakhoz 15-öt, a harmadik sor számaihoz 30-at, és így tovább, az utolsó sor számaihoz 210-et kell hozzáadni. Az így kapott végleges táblázatból az egyes kombinációkhoz tartozó tereppontokat a kombinációs rostélyos segítségével lehet leolvasni. Ugye egyszerű?

Ha egy csapat egy vagy több kombinációt teljesít, kérjük jelezze a versenynapló összefoglaló címoldalán a megfelelő rovatban! A Versenynaplóban nem jelzett kombinációkat nem vesszük figyelembe! A kombinációk teljesítése szempontjából az a pont számít érvényesnek, ahol a csapat helyes választ adott a kérdésre, és kicserélte a stafétuszt. A bonus megtalálása önmagában nem teszi érvényessé (és a kombinációban figyelembe veendővé) a tereppontot.

 

 SAJÁTKÁRTYA-KOMBINÁCIÓ

 

A buszbaszállás előtt a csapatok képviselői egy kártyát húztak. (Remélhetőleg jól megőriztétek őket.) A kártyák a Terep egy részét jelölik – hamarosan rá fogtok jönni, milyen módon. A terep eme része a csapat sajátterülete, itt tud teljesíteni egy sajátos kombinációt. Nem kötelező, de mindenképp érdemes felkeresni az ehhez a tereprészhez tartozó, a sajátkártya-kombinációba tartozó tereppontot. Arra kérjük a csapatot, hogy e ponton készítsen olyan fényképet vagy fényképeket, amelyek a csapat összes tagját ábrázolják, valamint jól felismerhetők rajta ama tereppont feltűnő jellegzetességei (a nevezetes hétágú fa, a mérges hangyák bolya, a feneketlen sziklaszakadék, a vérengző dúvadak ketrece stb). Fényképezőgép egy korábban tárgyalt szabály értelmében úgyis van minden csapatnál. E fotót a célbaérkezéskor másoljátok át a Terepmesterek számítógépébe. Ha minden jól megy, a Huszonötödik avagy jubileumi Túlélőverseny weblapján e képekkel ünnepeljük majd a megpróbáltatásokat diadallal túlélő csapatokat. A sajátkártya-kombináció teljesítését a Versenynaplóban a megfelelő válasz mellé írt, jól látható, bekarikázott SK (sajátkártya) bejegyzéssel kérjük jelezni. Ezért (ha fénykép is készült a terepponton, és azt rendben megkaptuk) a csapat extra 25 pont jutalomban részesül.


KÖTELEZŐ TEREPPONTOK

A terepen van néhány olyan szép tereppont, amelyeket egyszerűen nem szabad kihagyni. Ezért őket nem is szabad kihagyni. A terep három sarkában valóságos zenekar várja a csapatokat: egy igazi kőhangszer-trió. A Nagyhalál kategóriában a verseny teljesítésének egyik feltétele, hogy a csapat érvényesen érintse a 71., 100. és 176. számú tereppontokat.

TOPOLEXIA

A sokéves tapasztalat szerint a csapatok rengeteg turistatérképet cipelnek magukkal a túlélőversenyekre. Igazából nem is értjük, hogy miért, hiszen a versenyeken általában csak egy, ritka esetekben két térképre van szükség, a többi csak holt teher… Volt! Eddig! Ugyanis örömmel jelentjük a versenyzőknek, hogy megtaláltuk a felesleges térképek hasznosításának praktikus, egyben pontszerzésre is alkalmas módját. Mivel az előzetes tájékoztató levélben javasoltuk (ti pedig buzgón követtétek tanácsainkat), mára már bizonyára nagyon értetek a térképek olvasásához. Hát most ezt kell tenni: tanulmányozzátok a magatokkal hozott térképek földrajzi névanyagát, kihagyva belőle a települések neveit. Hegy, víz, dűlő, rét, szikla, erdő, kunyhó, csárda stb neve jöhet! Olyan objektumokat kell keresnetek, amelyek nevének első három betűje megegyezik a jelen verseny egyik tereppontja (általunk adott) nevének első három betűjével. Sportszerű nehezítésként természetesen csak olyan tereppontok jöhetnek szóba, amelyeket a csapat a verseny során érint, és sikeresen teljesít. Ha ennek megfelelő kezdetű földrajzi nevet találtok valamelyik térképeteken, írjátok be a Versenynapló Topolexia rovatának egyik rubrikájába. Jelöljétek meg a tereppont számát, nevét, a megfelelő földrajzi objektum nevét, és azt, hogy melyik térképetek milyen koordinátájú helyén találtátok meg az objektumot. (Célszerű a turistatérképek négyzetes beosztásának koordinátáit használni, pl É16, K09 formában. Az adott kockában már mi is megtaláljuk az ojjektumot, feltéve, ha tényleg ott van.) A térképek és a földrajzi nevek idővel változnak, ezért jelöljétek meg, milyen kiadású, milyen évjáratú térképet használtatok. Természetesen csak az a térkép játszik, amely valóban itt van veletek a versenyen, nem pedig az, amelyet egy haverotok nézeget jó meleg szobájából az interneten. Ezért a célbaérkezéskor kérjük bemutatni a csapat által a Topolexia feladatának teljesítése során felhasznált, a táblázatban szerepeltetett térképeket. Egy terepponthoz egy térképről csak egy találatot fogadunk el. Ugyanazt a terepponti nevet azonban több térképen is megtalálhatjátok, ezek külön találatoknak számítanak, feltéve, ha a két térkép nem ugyanazt a területet ábrázolja J. Egy helyes térképi találatért 2 pont, emellett minden felhasznált térképért 3 pont jár.

 


 

A VERSENY ÉRVÉNYESSÉGE

 

A Huszonötödik Túlélőverseny érvényes teljesítésének feltétele a Nagyhalál kategóriában:

a 3 kötelező pont korábban leírt érintése és teljesítése,
valamint legalább két kombináció legalább másodfokú (a minimális tereppontszámnál eggyel nagyobb fokozatú) teljesítése.

Emellett természetesen az is szükséges, hogy a csapat a megadott időintervallumban teljes létszámban befusson az Utazás Végállomására, és leadja megfelelően kitöltött és aláírt Versenyfüzetét, átmásolja fényképeit.

(Egy tereppont érvényes teljesítésének feltétele a kérdésre adott helyes válasz, valamint a stafétusz megfelelő kezelése és érvényesítése, lásd ott.)

A verseny értékelése a beadott versenynaplók alapján, a tereppontokhoz tartozó, illetve a stafétuszokban talált tereptani kérdésekre adott válaszok, a begyűjtött bonusok, a topolexia-feladat, valamint a teljesített kombinációk alapján történik, a megadott pontozási rendszer szerint. Egy tereppont kérdésére adott tudatos rossz válaszért, blöffért előjelváltás (gy. k.: a helyes válaszért adható pontszám levonása) jár! Az ilyen tereppont természetesen a kombinációkba sem számít bele. Mivel a csapatok közti információcsere tilos, több csapat egybehangzó hibás válasza az összes érintett csapatnak a versenyből való kizárását vonja maga után!

Az eredményhirdetés és díjkiosztás helyét és időpontját a versenyt követően a weblapon tesszük közzé. Ekkor adjuk át a díjakat – speciális túlélőpólót és más értékes jutalmakat – az egyes kategóriák három–három legjobb csapata tagjainak. Az eredményt közzétesszük a csapatoknak küldött e-mailben és a túlélőverseny weblapján is.

Túlélésre fel: győzzön az erősebb karom, szexibb test, élesebb ész, pontosabb iránytű, fittebb túrabakancs, kifinomultabb hetedik (sőt huszonötödik) érzék!  Várunk benneteket úton és útfélen, piros háromszöggel jelzett és jelzetlen ösvényeken, árkon és bokron túl, célban és céltalanul is, sőt! Jó versenyzést, pocsék időt, izgalmas élményeket, sikeres túlélést minden versenyzőnek!

 

Legyen veletek az (átv-, tér-, felhajtó-, habv-, kev-, stb.) Erő összes (sötét, világos és pepita) oldala!

A Terepmesterek Grémiuma