A k t u á l i s   v e r s e n y
T ú l é l ő v e r s e n y
Aktuális verseny ikon Előző versenyek ikon Versenyszabályok ikon Tudnivalók ikon

Huszonkilencedik Túlélőverseny - Terepmesteri összefoglaló

A szervezők

  A 2011. évi tavaszi Túlélőversenyt az állandó főszervező Dgy mellett a Piros Háromszög szervezte (mivel a remek tavaszi versenyeket csináló Sárkányevő és Schrödinger csapatok tagjai barlangásztanfolyamon voltak).
  A szervezés nagyfokú körültekintéssel és töprengéssel kezdődött, mivel az előző verseny egy kisebb összezördüléssel (a KöTeViFe volt a másik fél) és bírsággal végződött. Kinyomoztuk, hogy hogyan és milyen feltételekkel lehet engedélyt szerezni - a végeredmény kiábrándító volt (a teljes procedúra több hónap és 1-2 ezer forint/fő költséggel is járhat). Ezek után döntöttünk úgy, hogy a verseny szót kerüljük és Túlélőtúra leszünk -mivel a kiscsoportos túrázás szerencsére még nem engedélyköteles.

A terep

  Az elmúlt években több versenyre is a Vértesben készültünk, és a szép és változatos terepet látva közfelkiáltással adódott (pontosan a Redl emlékműnél) hogy itt legyen az általunk szervezett következő verseny. (Egy Túlélőverseny már volt a Vértesben (a 16.) de az az északkeleti részen, Várgesztes, Vérteskozma és Vitányvár környezetében.
  Az lett a bejárási stratégia, hogy Csókakő és Csákberény irányból indulva addig bővitjük a terepet a bejárásokkal, amíg elég érdekesnek és szépnek érezzük. A Vértest dícséri, hogy a verseny terepe végül hatalmas lett, de reméljük, hogy visszajártok még ide túrázni és eljuttok azokra a részekre is, ahol a versenyen nem tudtatok körülnézni.

A térkép

  Az alapötlet Selmitől származott, aki azt mondta, hogy mivel eddig az információhiányos térképek keserítették a versenyzők életét, most legyen információtöbbletes. Ennek legegyszerűbb módja, hogy minden pont kétszer kerüljön fel a térképre - legyen egy valódi és legyen egy hamis. Persze ezek kerüljenek messze egymástól, hogy ne lehessen gyorsan ellenőrizni, melyik a valódi. Ugyanakkor úgy terveztük, hogy a tereppontok leírásából, valamint a hamis pontok turistatérképre átrajzolt helyéből kb. a pontok felénél ki lehessen találni, hogy melyik a valódi pont. Ilyen módon teljesülhet az az alapelv, hogy amelyik csapat akar, az elindulhasson rögtön kidobás után (bár nem tudja, hogy valódi vagy hamis pontra mozdul rá) de aki befektet egy óra munkát (átrajzolja a pontokat és összenézi a leírásokkal) az jelentős gyalogutat spórolhat meg. Sajnos a fentiek csak a hegycsúcs / forrás / tó típusú pontoknál működtek jól, a magasleseknél nem (mivel a terepen annyi les volt, hogy azok bárhol előfordulhattak nagy valószínűséggel).
  A térkép vízálló ponyvára lett nyomtatva, ami a gyűrődést is jól bírta. A térkép alap egy 60-as évekbeli katonai alaptérkép volt szintvonalak nélkül, ez a részletgazdagság még a ponyvára is rányomtatható volt. Hát haladni nehéz lehetett a versenytérkép alapján, de a pontok a turistatérképen azonosíthatók voltak (egymáshoz képest jól helyezkedtek el). Persze a régi katonai térképen több tó és út még nem szerepelt, ami már időközben a terepen megjelent.

A verseny

  A kicsit csöpögős safétusz-kihelyezés után szép idővel indult a verseny, ami a kishalál befutójáig ki is tartott. Vasárnap kellemetlen, szeles és hűvös idő kerekedett, ami valószínűleg növelte a nagyhalál menetsebességét.
  Az eredmények alapján átlagos érvényességi arány alakult ki, tehát a feladathoz arányos volt a minimumkövetelmény az egyes kategóriákban. A kishalálnak 70, a nagyhalál csapatainak 150 pontot kellett összeszedniük a tereppontok saját pontértékeiből (tehát a szépség és nehézség pontszámok összegeiből) a "Túlélő" cím megszerzéséhez. A kishalálban több csapat is elérte a nagyhalál érvényességhez szükséges küszöböt szombat estére.
  A nagyhalál csapatainak kidobása Kőhányás körzetében történt (ez volt a terep legnehezebben navigálható, főként les pontokból álló része). A kishalál csapatait Gánt (C busz), Cságberény (B busz) és Csókakő (A busz) térségében dobtuk kb fél 9 és 9 között, szürkületben.
  A befutó mindkét kategóriában két helyen (Csákvár és Mór) volt lehetséges, ahonnan közvetlen buszokkal lehetőség volt visszajutni Budapestre (ha nem késett a csapat sokat).

.:   Portálkezelői menü   •   Tartalom módosítása   •  utolsó módosítás: 2011.05.30.      :.
 « vissza a címoldalra 
Terepmesterek
C o p y r i g h t  (c) 2 0 1 3   I.W.D.G. & T e r e p m e s t e r e k  G r é m i u m a