Az induláskor a csapatok kategóriánként 4 db A4-es méretű térképlapot kaptak, amik egy domborzati térképen ábrázolták az összes tereppontot. Bizonyos tereppontokat kis ikonok jelöltek, ezek helye pontosan ismert volt, de a számuk (azonosítójuk) nem. Más tereppontokat kis kép jelölt (a tereppont átnézeti képe) ami alapján jól azonosíthatók voltak a feladatfüzetben - itt azonban a pontos helyük nem volt ismert (mert a kép alatt bárhol lehettek). 

A két kategória térképe abban különbözött, hogy a Kishalálé a vízrajzot, turistautakat és műutakat is tartalmazta, a Nagyhalál térképén a tereppontokon kívül csak a szintvonalak voltak.

A helyes térképfejtés folyamata során a csapatok először azonosították a kombinációkban a kis képekkel jelölt tereppontokat, majd a kombinációk számossága alapján megállapították, hogy milyen ikonok milyen kombinációkat jelölhetnek. Aztán az adott ikon által jelölt helyre menve a kombináció lehetséges tagjait végignézve, a feladatfüzetben a tereppontok mellett szereplő képek segítségével azonosították a tereppontot és teljesítették azt.

Korlátozó szabály volt, hogy változó paritással kellett teljesíteni a tereppontokat, tehát párosról csak páratlan, illetve páratlanról csak páros tereppontra lehetett menni. Mivel egy kombinációban csak páros, vagy csak páratlan pontok voltak, az ikonok megmutatták a pontok paritását és az útvonaltervezés a konkrét terepponti azonosítók ismerete nélkül is lehetséges volt.