Összefoglaló a 45. Túlélőversenyről
A Negyvenötödik Túlélőverseny 2019. május 10. és 12. között zajlott a kies Gömör-Tornai-karszt Aggtelek, Jósvafő és Tornakápolna közötti részén.
A versenyre 22 Kishalálos, 14 Középhalálos és 8 Nagyhalálos csapat nevezett - összesen 168 fővel. Ők kapták meg a verseny előtt a kiszivárogtatott fotókat a tereppontokról - amik alapján egy csapat jó megérzéssel ki is találta a helyszínt.
Közben a terepmesterek kijelölték és bónusszal látták el a 126 tereppontot. Valamint elkészültek a speciális versenytérképek, amik minden tereppontnak csak a közvetlen környezetét tartalmazták. A környezetek hatszögrácsba rendeződtek, hogy a versenyfeladathoz szükséges megközelítési irányokat egységesen megadják.
Az aktuális versenyötlet az volt, hogy minden tereppont teljesítése egy emberi és egy tárgyi erőforrást ad a csapatnak. Emberi erőforrások voltak a Földműves, a Kézműves és a Tudós. Tárgyi erőforrások voltak a Termőföld, a Műhely és az Iskola. Az emberi erőforrásokat a tereppontok előre tudhatóan, vagy választól függően adták. A kapott tárgyi erőforrás a tereppont megközelítési irányától függött. A kapott erőforrásokkal egy Civilization-típusú játékot kellett játszani. A megfelelő emberi és tárgyi erőforrások együtt javakat termeltek, és a Tudás típusú javakat később Vívmányokra lehetett váltani. A Túlélés feltétele a Túlélőverseny nevű vívmány megszerzése volt.
A szabályok részletes ismertetése itt olvasható.
A Túlélőversenyek klasszikus elemei közül a Kombinációkat és az Életerőt nem alkalmaztuk ezen a versenyen. Bonuszok természetesen voltak, de nem olyan súllyal, hogy azok gyűjtésével versenyt lehessen nyerni.
A verseny ideje alatt átlagos májusi idő volt, csak vasárnap reggel vonult át a terepen egy futó zápor - valószínűleg ennek köszönhető, hogy csak egyetlen csapat adta fel a túlélést. A többiek szombaton, illetve a Nagyhalál vasárnap délután megjelentek a befutónál, majd megették a célba rendelt meleg ételt (pörkölt) és elhelyezkedtek a hazabuszban.
A szervezők pedig vállalták, hogy az általuk teremtett szokás szerint 15 napon belül eredményt hirdetnek. Ez hamarosan meg is történik...
A Negyvenötödik Túlélőverseny szervezői a 43. (dominós) versenyt is szervező Piros Elborult Sárkányevő Háromszög csapat tagjai voltak, Judit, KGábor, KTamás, Selmi és HG - Dgy-vel és MMikivel kiegészülve.. A versenytérkép KGábor ötlete és munkája, a versenyötlet HG szüleménye volt.
Ezen a versenyen a tereppontok felkeresését már kizárólagosan a Túlélőverseny App-ban kellett könyvelni. Az App helymeghatározása felváltotta a Stafétuszt, ami már nem volt ott a tereppontokon (és ezért cserélgetni sem kellett - meg nem volt a sok hercehurca a fotóstafikkal). Az App, és mögötte a Túlélőrendszer remekül működött, köszönet a fejlesztőknek (Robi és Gyuri) valamint a szerverüzemeltetőnek (Bence).
Mi nagyon jól éreztük magunkat a bejárások közben, reméljük Ti is a verseny közben és visszajöttök még Jósvafő környékére túrázni. Ha erre jártok, látogassatok el a nemzeti park által túravezetett barlangokba: A Baradla, Vass Imre, Kossuth és Rákóczi barlangokat tudjuk ajánlani.
A Terepmesterek Negyvenötödik Grémiuma
|