Hetedik Túlélőverseny

2000. május 19-21.


A Terepmesterek Grémiuma Hetedik Túlélőversenyét - az 1998. tavaszi Harmadik Túlélőversenyhez hasonlóan - ismét a Velencei-hegységben rendezte meg. A terep keleti határát Vereb és Pázmánd, a nyugatit Székesfehérvár külvárosa és a pátkai víztároló alkotta. A déli szegély a Velencei-tó partja, vízre szálló csapatok esetében a Cserepes-sziget déli csücske volt. Északon a terep a Kishalál és Nagyhalál kategóriában induló csapatok számára Lovasberénynél ért véget, a Döghalál terepe messze északra nyúlt, egészen az alcsútdobozi arborétumig.

Az idei verseny mégsem volt egyszerű ismétlése a két évvel korábbinak. Egyrészt a terep is nagyobb volt, másrészt azóta a résztvevők új generációja kapcsolódott versenyünkbe (a mostani 304 jelentkező, illetve 288 induló közül mindössze 26 volt jelen a korábbi velencei versenyen is - közülük 14 a Döghalál kategóriába jelentkezett, azaz eleve a régi verseny terepén kívülre vittük, míg a többi tizenkettőt mostani csapatával együtt a C buszban összpontosítottuk: ez a busz a terep olyan részére ment, amely nem esett közel egyik régi versenyző korábbi kiszállóhelyéhez sem), végül, de nem utolsósorban a szervezők is előrukkoltak meglepetésekkel.

Kategóriák, csapatok

A két verseny közötti időben vezettük be a Kishalál és Nagyhalál kategóriákat, az igen vad megpróbáltatásokra kész versenyzőknek szánt Döghalál kategória meg éppenséggel most debütált. Alkalmunk volt hát a velencei táj számtalan szépségét különböző nehézségi fokú, könnyebben vagy nehezebben megközelíthető, sétával elérhető, illetve szikla vagy tüskebokor védte tereprészekre osztani, a bonusok eldugásánál is válogathattunk a közönséges sziklarések és a nagyobb sziklák tetején nyíló repedések, az egyszerű faodvak és a hangyák járta fák magasan lógó száraz ágai között, a számtalan dagonyáról és erdei tavacskáról nem is beszélve, amelyekből talán egyszerűbb volt előhalászni a bonust rejtő filmesdobozt, mint azt oda elhelyezni...

Újdonságot jelentett az is, hogy most először (az előző verseny résztvevőinek határozott javaslatára) rendeztünk (legalábbis a Nagyhalál és a Döghalál kategória számára) kétnapos (a nehézségek számbavétele szempontjából inkább azt kellene hangsúlyozni: két éjszakás) versenyt. Azt teljesen a csapatokra bíztuk, ki hol tölti az éjszakát: szállodában, magánházban, kempingben, erdőben vagy falu főterén sátorozva, hálózsákban vagy anélkül az erdőben megaludva, esetleg alvás nélkül, mindkét éjszakát végigmenetelve és a terep titkait kutatva... Mindegyik említett lehetőségre akadt példa a versenyen. Úgy érezzük (és ezt a beérkező csapatok véleménye is megerősítette), hogy a kétnapos szervezés bevált. A téli túrákon természetesen nem, de a következő évek tavaszi versenyein ismét élni fogunk ezzel a lehetőséggel.

A 288 versenyzőt, azaz 67 csapatot szállító hat leragasztott ablakú busz (A - F jelűek) ezúttal a Hősök teréről indult. Jó néhány kanyar és több órányi utazás után érkeztünk meg a verseny terepére. A Kishalál versenyzőit a verebi országút mentén, illetve a lovasberényi erdő északkeleti részén rakta le az E és F busz. E csapatok általában a hegység keleti felére koncentráltak, nem nagyon távolodtak el a kirakási pontjukat és az este elérendő célt összekötő egyenestől. Aki mégis megtette, arathatott: szinte az ölébe pottyant a pákozdi fennsík teljes bonus-állománya. A C buszban azok a kis- és nagyhalálos csapatok ültek, amelyeknek volt legalább egy olyan tagja, aki a korábbi velencei túlélőversenyen is részt vett. Ők a Velencei-hegységet DK-ÉNy irányban átszelő kanyargós köves út mentén lettek kirakva. A Nagyhalál versenyzőinek zömét Lovasberénytől északnyugatra tette le az A és B busz - nekik a két nap alatt alkalmuk volt bebarangolni a hegység egészét. Ezt sok csapat meg is tette (a legnagyobb távot valószínűleg a terepkerékpáron közlekedő mEGYA buszunk! csapat tagjai tették meg: saját nyilvántartásuk szerint 92 km-t.

A Döghalál kategóriában indult csapatok a D jelű buszban koncentrálódtak. Pontosabban szólva ez a busz épp azért kapta a D jelet, mert csak döghalálos versenyzőket szállított. Nevezetteket (előre deklarált szándékunknak és a kategória jellegének megfelelően) már az indulásnál kínos meglepetés érte. Kiszálláskor nem kaptak ugyanis térképet és feladatlapot, csak egy irányszöget és egy távolságot. Ezeket az adatokat műholdas navigációs műszerrel, GPS-szel mértük, és igen nagy, 10 méteres pontossággal határozták meg a terep egyik pontján, a 25. sz. tereppont (Vál falu határában egy szemétlerakónak használt hajdani bányató) mellett álló terepmesteri Volkswagen koordinátáit. Ezt az autót kellett a döghalálosoknak a kiszállástól számított három órán belül elérniük, hogy ott átvehessék a térképet, feladatlapot és versenynaplót, majd megkezdhessék a tényleges versenyt. Becsületükre legyen mondva, hogy legtöbbjük megtalálta a VW-t: a 16 induló csapat közül 12. Két csapat késett, illetve máshol találkozott a terepmesterekkel - ők megkapták az anyagot, de csak versenyen kívül folytathatták a túrát (később aztán mindkettő feladta a versenyt). A másik két csapat véglegesen és nyomtalanul eltűnt (az egyiket még láttuk a buszból a megadott északi iránnyal homlokegyenest ellenkezőleg, a ragyogó telihold irányában elindulni). A többi néma csend... A Döghalál éjszakai kalandjai egy katonai térkép részletén követhetők nyomon. Nem volt triviális a versenyzőket és a terepmestereket szállító emeletes busz további sorsa sem - az ugyanis a térképen látható cikkcakkos, ám keskeny köves útról csak egy sok kilométernyi, majdnem egy órás tolatómanőver után tudott kiszabadulni... Így aztán a busz is túlélte az éjszakát.

Ünnepélyesen megígérjük, hogy az éjszakai kirakáshoz és bevezető iránymenethez hasonló súlyú, ám más jellegű galádságra további versenyeink Döghalál kategóriájának indulói is bízvást számíthatnak.

Térkép

A korábbiakhoz képest nagyot fejlődött a versenyzőknek átadott dokumentáció minősége. A versenynapló, illetve a feladatlapok és a térképlapok egy-egy (kategóriánként külön-külön elkészített és sokszorosított) A5 méretű spirálozott füzet alakját öltötték. A füzetben elhelyezett térképlapok ezúttal (a Harmadik Túlélőversenyhez hasonlóan, és más versenyeink vonalas térképvázlataitól alaposan eltérve) igencsak hasonlítottak egy tisztességes turistatérkép részleteihez. Talán nem véletlenül: térképeink alapanyagául egy (a közeljövőben kereskedelmi forgalomban is megjelenő, a Velencei-hegység korábban turistatérképen nem ábrázolt, katonai kezelés alatt álló területeit is híven bemutató) turistatérkép szolgált - természetesen a térkép szerzőjének szíves hozzájárulásával és segítségével. (Ugyancsak ennek a félkész turistatérképnek a Velencei-tavat és nádasait ábrázoló részlete szolgált a vízre szálló nagyhalálos és döghalálos csapatok kezébe adott vízi térkép alapjául. Itt nincs semmiféle torzítás, a nádasban nem jó eltéveni...)

Egy reális térkép átadása felettébb megkönnyítené a versenyzők dolgát, ezért - szokásainkhoz híven - sportszerű nehezítésekkel éltünk. Mint a most bemutatott áttekintőtérképen látható, a kiadott térképlapok

a/ nem fedik le hézagtalanul a terepet;
b/ nem egyállásúak;
c/ nem egyforma méretarányúak.

Ezért azok a barbár csapatok, amelyek - gondos munkánkat nem becsülve - azonnal széttépték a feladatokat tartalmazó füzetet, és megpróbálták összeilleszteni a térképlapokat, keservesen csalódtak, hiszen a fenti három okból ezt nem tudták megtenni. Közrejátszott ebben egy negyedik ok is, amire ott derült fény, ahol két szomszédos térképlap mégiscsak átfedett: az egyes lapok térképeit kinyomtatás előtt (számítógépes képfeldolgozó program segítségével) különböző transzformációknak, torzításoknak vetettük alá. Az egyiken összehúztuk a kép közepét, hiperbolikussá torzítva a párhuzamos erdőirtások vonalait, a másikon lencsetorzítást alkalmazva elliptikussá tettük azokat. A legdurvább torzítást a terep délnyugati vége szenvedte el, ahol a nyiladékok spirálissá torzultak, mintha csak egy örvény tekerte volna meg a térképlap közepét... De hát előre megírtuk, és be is tartottuk, hogy "a térkép a terep tartományonként diffeomorf képe".

A Döghalál kategória versenyzőinek emellett egy speciális térképpel is kedveskedtünk. A terep északi, csak nekik szánt részét egy 1914-ből származó katonai térképen mutattuk be, igaz, a falvak nevét kiretusáltuk. Csodák csodája, de mégiscsak eltájékozódtak valahogy a térkép alapján.

Mindez alaposan megnehezítette, de nem tette lehetetlenné a tájékozódást, a terep bejárását. Ezt az is jelzi, hogy soha még nem volt ilyen kicsi a verseny közben lemorzsolódó, a versenyt feladni kényszerülő csapatok száma (lásd az egyes kategóriák végeredményének táblázatában, a láblécben szereplő kimutatást). Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a verseny két napján (egy rövid szombat délutáni eső-szemerkéléstől és szél-fúdogálástól eltekintve) kiváló kirándulóidő volt, túlnyomórészt napos, langyos, sem túl meleg, sem túl hideg - még azoknak az erdei pocsolyáknak és dagonyáknak a nagy része is felszáradt, amelyeket a terep bejárása során annyit kellett kerülgetnünk, illetve annyiszor kellett átgázolnunk rajtuk. (Így aztán néhány pocsolyába dobott bonus is szárazfoldi, növények tövében heverő bonusként fejezte be pályafutását, és került diadalmas megtalálói kezébe.)

Bonusok

A terep szárazföldi részén 205 bonust helyeztünk el. Ebből 133-at behoztak a csapatok - ez messze a legjobb arány az eddigi túlélőversenyek történetében. A legtöbb, 12 bonust a Kishalál kategória győztese, a Hegyesi górék csapata gyűjtötte be, utánuk a Döghalál harmadik helyezettje, az OBI Tours következik 10 bonussal.

A terepen egyszerre három párhuzamos verseny folyt, a három kategóriában indult csapatok ténykedése egymás eredményét is befolyásolta. Voltak olyan tereppontok, amelyek csak egyik vagy másik kategóriához tartoztak (a Döghalál kategória hatalmas saját területet is kapott, amely messze északra nyúlt, jó harminc km-re a Velencei-tótól, és amelyen a másik két kategória versenyzői elő sem fordultak). Sok olyan tereppont volt, ahol két vagy három kategóriának közös kérdés és közös bonus jutott, emellett volt jó néhány frekventált pont, ahol a közös kérdéshez kategóriánként külön bonus tartozott, pl. ugyanannak a sziklának az oldalában, illetve a tetején levő résbe dugva. A feladatlapok pontosan közölték a bonus lelőhelyét, ennek ellenére sok esetben előfordult, hogy egy csapat nem a saját, hanem a másik kategória számára eldugott bonust találta meg, és hozta be. Ilyenkor, ha a magasabb kategória (általában jóval nehezebben megtalálható) bonusát hozták be, megadtuk az érte járó pontszámot, ha viszont a könnyebbik utat választotta, és az alacsonyabb kategória bonusát hozta be egy csapat, nem kapott érte pontot.

Volt persze jó néhány olyan bonus is a terepen, amelyeket nem jelöltünk be egyik kategória térképére és feladatlapjára sem. Ezekhez úgy lehetett eljutni, hogy egy (általában szomszédos, de egyes esetekben tíz km-nél is távolabb levő) másik terepponton megtalált bonus szövege igazította útba a szerencsés olvasót. Már ha kinyitotta és elolvasta a bonust - érkezett ugyanis bontatlan és olvasatlan bonus is, amely így aztán a megtaláló elől rejtve hagyta egy másik tereppontra vonatkozó információját... Két tereppont esetén az is előfordult, hogy a "nyilvános", a feladatlapon is közölt bonusok mellett ugyanabban a sziklában még egy további, értékes bonus volt elrejtve - ennek létéről azonban csak távolabbi bonusok megszerzése esetén lehetett tudomást szerezni. Mindkét ilyen bonust (a 33. és a 142. számút is behozták), ami azt mutatja, hogy jól becsültük fel a csapatok kombinálókészségét. A megoldások ismertetésekor a többszörös áttételek, kereszthivatkozások rendszerét megpróbáltuk áttekinthetővé tenni, és a tereppontok részletes leírásánál az ilyen eseteket (a mutató és a mutatott pont esetében is) magyarázó megjegyzésekkel láttuk el.

Némelyik bonus igazából "malus" volt, hiszen (az általában hosszú és keserves kiszabadítási manőver után) megszerzői negatív pontszámot találtak rajta. Általában alá volt írva az ajánlat, miszerint ha nincs szükségük negatív pontra, tegyék vissza a bonust a helyére, hadd örüljön neki más is. (A terepen kint maradt 72 bonus jelentős része igazából ilyen malus.) Ennek ellenére néhány becsületes csapat mégis behozta és leadta a malusokat is - mi pedig becsületesen beszámítottuk az eredményükbe (volt, akinek így jött ki két bonusbol és két malusbol összesen nulla pontja).

Volt olyan hely, ahol egy fa odvában a bedugott bonust fűvel álcáztuk, és fölé helyeztünk egy malust - a csel bevált, behozták. Egy másik helyen a jól eldugott bonus közelében, egy triviálisan kínálkozó rejtekhelyen a bonusokhoz hasonló cédula lapult "Ez nem bonus, csak annak látszik" felirattal...

Kombinációk

Tereppont-kombinációk megadásával és extra pontozásával korábban is próbálkoztunk, azonban a csapatok az eddigi versenyek során általában nem foglalkoztak a (valószínűleg túl nehézre sikeredett) kombinációk teljesítésével. Most csökkentettük az egy-egy kombinációhoz tartozó pontok számát, és lehetővé tettük a pontszerzést úgy is, ha nem a kombináció összes pontját, hanem közülük csak megadott minimális számút keres fel a csapat. Mindez alaposan megnövelte a kombinációs kedvet - akadt olyan csapat (a Nagyhalál kategória győztese, a 46. sz. csapat), amelyik 7 (hét) kombinációt is teljesített. Igaz, más csapatok is jelentettek ezt megközelítő eredményeket, jó néhány kombinációjuk egy-egy pontjánál azonban a terepponthoz tartozó kérdésre adott válasz az alapos vizsgálat nyomán válasz helyett blöffnek bizonyult. Így természetesen nem érvényes a pont, és a kombináció sem.

A Döghalál kategóriában indulók számára versenyzésük érvényességének egyik feltétele legalább két kombináció teljesítése volt. Ez sajnos több - amúgy remekül versenyző - csapatnak nem sikerült, csak egy kombinációt teljesítettek, vagy egyet sem. Így eredményük nem tekinthető érvényesnek. Ennek ellenére szerepeltettük őket és pontszámaikat az eredmények részletes táblázatában, azonban helyezési számot nem kaptak. Nagyon örülünk annak a sportszerű viselkedésnek, hogy e csapatok - noha tudták, hogy elegendő kombináció híján eredményük nem érvényes - mégis bejöttek a célba, leadták a versenynaplót, és együtt örültek az érvényesen beérkezőkkel.

Vízi versenyszakasz

Igazi újdonságot jelentett az, hogy - legalábbis a Nagyhalál és Döghalál kategória versenyzői számára - ezúttal vízi terepszakaszt is beiktattunk. A 666. számú (e két kategória számára kötelezően felkeresendő) terepponton, azaz a Pákozd közelében található Szúnyog-szigeti Halászcsárdánál tartózkodó terepmesterek felajánlották a csapatoknak a vízreszállás, és ezzel a Velencei-tavon elrejtett további bonusok megszerzésének lehetőségét. A vízreszállás volt az a különleges (nem kötelező, csak ajánlott) helyi feladat, amit a Versenyszabályban beígértünk a kétnapos versenyt választó csapatoknak. A helyszínen, a 666. számú terepponton szombaton és vasárnap is kora délelőttől estig vártuk a csapatok megjelenését. Szombaton úgy tűnt, hogy hiába: egész nap senki sem jött, csak az egyre sötétebb felhők és az egyre hidegebb szél. Aztán a feladatlapon megadott esti határidő előtt fél órával egyszerre futott be nyolc csapat, alig győztük lekapkodni a csónakszállító trélerről az időközben már visszapakolt kenukat. A többi csapat vasárnap folyamán érkezett meg, egyenletesen kitöltve a kötelező tereppont felkeresésére megadott órákat.

Egyetlen csapat kivételével mindenki élt is a vízreszállás lehetőségével, más kérdés, hogy milyen sikerrel. De még aki egyetlen pontot sem hozott a tóról, az is megismerhette a Velencei-tó nádasainak varázslatos világát, a kanyargó nádsikátorokban evezés élményét, bepillantást nyert a tavon és a nádasokban lakó számtalan madár életébe. Sokan voltak, akik életükben először (de reméljük, nem utoljára) szálltak kenuba (e kenuk mellesleg az ELTE TTK Római-parton állomásozó Folyami Flottájának állományába tartoznak). Azt is reméljük, hogy a mostani vízi kaland talán kedvet csinál a versenyzőknek ahhoz, hogy az ideinél nagyobb számban jelentkezzenek a 2001 tavaszán sorra kerülő Harmadik Robinson Emléktúrára (amely a túlélőverseny speciális vízi változata lesz).

A tavon, a szélben hajladozó nádasban vagy a hullámzó vízfelszínen bonust eldugni persze sokkal nehezebb, mint egy stabil sziklarésben vagy faodúban. Hogy maradnak ezek a helyükön a kirakás és a verseny közötti időszakban? Ráadásul azt is biztosítanunk kellett, hogy a második napon érkező csapatoknak is maradjon bonus. A megoldás - mint több csapat megjegyezte - felettébb furmányosra sikeredett.

Először is elhelyeztünk két szokványos tereppontot a Szúnyog-szigeti horgászkikötő közelében, egy csónakkötő stég deszkái közé, illetve egy elsüllyedt lakóhajó (első ránézésre: gumikéményes tengeralattjáró) fedélzetén. Ezeket hamar meg is találták az elsőként vízreszálló csapatok. Emellett azonban olyan pontszerzési lehetőséget is teremtettünk, amellyel minden csapat egyaránt élhetett.

Számtalan szárazföldi bonus szövege, illetve a vízreszállás előtt a csapatoknak átnyújtott vízi versenyszabály sulykolta a versenyzők fejébe azt, hogy a horgászokat "öregapám"-nak illik szólítani, és illendően érdeklődni kell tőlük az aznapi zsákmányról. Sajnos csak kevés csapat szívlelte meg ezt a tanácsot, pedig megérte. A vízi térképen is bejelölt egyik tereprész, a Mélyvíz nádasának tövében horgászott ugyanis két napon át az a - sárga esőkabátja miatt messziről is jól látható - két horgász, akik felkérésünkre foglaltak helyet a szokványos horgászcsónaknak egyáltalán nem mondható túrakenuban. (E csónakból ugyanis csak oldalt fordulva, a derekat elcsavarva lehet horgászni, míg a szokásos balatoni és velencei ladikban a horgász kényelmesen elfordulhat az ülésen, szembe ülhet botjával.) Szóval a két horgász látványa szinte kiabált: minket kell öregapánknak szólítani! És valóban, aki ezt megtette, majd illendően érdeklődött az aznapi zsákmány iránt, az jól járt: kiderült, hogy az egyik horgász számtalan (azaz számos: a potenciális érdeklődő csapatok számára egy-egy), amúgy 42 pont értékű bonust úsztatott horgára akasztva, és az udvarias érdeklődő kérdésére botjával kirántott, majd jószívvel átnyújtott egyet közülük. Sajnos mindössze egy nagyhalálos és három döghalálos csapat fordult kellő illendőséggel az öreg horgászokhoz - a többiek vagy fel sem keresték őket, vagy nem érdekelte őket a zsákmány... A horgászok így nagyrészt csak magukban lógatták két napig a kukacot, ahogy máskor is tették volna - igaz, fogtak is legalább tíz kiló jóféle halacskát... Üdítő változatosságot jelentett sanyarú sorsukban az az esemény, amikor a Terepmesterek küldöttsége csónakján felkereste őket, és átnyújtott egy doboz sört, amit ők azonnal el is fogyasztottak.

Mindez azonban nem volt elég, hiszen minden vízre szálló csapatnak megígértük, hogy valahol a tavon egy csak nekik, személyesen előkészített, 100 pont értékű bonus várja őket. E bonusban gazdag vidék pedig nem volt más, mint a tó közepén néhány éve mesterségesen (betongerendák közé szivattyúzott fenékiszap révén) létrehozott Cserepes-sziget partvidéke. A sziget három - a versenyzőknek átadott vízi térképen is megjelölt - nevezetes pontján (az egyhangú nádasból kiálló, jól azonosítható, de a nád, az iszap és a tüskebokor miatt annál nehezebben megközelíthető, a parttól 5-20 méterre elhelyezkedő facsoportban) helyeztünk el tájékoztató táblát, illetve feliratot. E táblák szövege szerint a kikötőhely 5 méteres körzetében garantáltan megtalálható a csak nekik szánt 100 pontos bonus. A táblák másik, jó nagy betűvel felírt közlendője az volt, hogy kéretik nem ellopni őket, mert a többi csapatnak is szüksége van az információra. Sajnos hiába számítottunk a korán érkezők lovagiasságára és sportszerűségére: már az első délután arra járt nyolc csapat (egyike vagy másika) eltüntette vagy megsemmisítette a táblákat. Így aztán a második napra már nem tettünk ki új táblákat, hanem más módszerhez folyamodtunk: minden csapat vízi térképére vízreszállásuk előtt, jelenlétükben rajzoltuk rá az általuk keresendő célpontot, amelynek 5 méteres körzetében garantáltan megtalálható a csak nekik szánt 100 pontos bonus. Az már a sors kegyetlen fintora, hogy valamennyi csapat térképére ugyanoda, a Cserepes-sziget ívelt betonmólójának végpontjára került a bonust jelző piros karika... Sajnos nem láttuk, csak a visszaérkezők beszámolója alapján tudjuk elképzelni, mint méregették egymást féltékenyen az ugyanott, ugyanazt - a csak nekik rendelt bonust - keresgélő konkurens csapatok. Érkeztek is telefonhívások a víz közepéről, melyek szerint vagy kiszivárgott a titok, vagy összekevertük a tereppontokat, vagy a másik csapat csal, vagy nagyon átvertük őket, vagy egyszerűen csak nem mondtunk igazat...

Pedig azt minden túlélőversenyen tudni kell, hogy a Terepmesterek sohasem hazudnak! Lehet, hogy kicsit kitekert formában, félig hátulról és alulról közelítve, de minden közlésük az Igazságot tartalmazza! És hiába áll egyszerre három kenu a móló csücskén, hiába keresgéli három egymásra féltékeny csapat a saját bonusát ugyanott - mégis igaz (ha egyszer kimondatott), hogy mindegyikük kikötőhelyének 5 méteres körzetében ott van a csak számukra elérhető bonus...

Mert miről is ismerni fel egy kikötőhelyet? Nyilvánvalóan arról, hogy hajó áll mellette. Melyik hajó áll a kikötőhelynek garantáltan 5 méteres körzetében? Nyilvánvalóan az a (4 méter hosszú) kenu, amelyikkel az adott csapat érkezett. És persze ott a 100 pontos bonus is, gondosan lefóliázva, és az ülés alá ragasztva...

A fenti gondolatmenetet - több-kevesebb hiábavaló kutatás és féltékenykedés után a csapatok jelentős részének sikerült rekonstruálnia. Már messziről látszott a parthoz közeledők arcán a széles vigyor, jelezvén, hogy olyan nemes titok beavatottjaivá váltak, amelyet a többi versenyző valószínűleg sohasem fog megfejteni. Pedig végül is a 21 vízre szállt nagyhalálos csapat közül nyolc, a 12 döghalálos közül szintén nyolc találta meg a feneke alatt ketyegő időzített bonust. A megtalált bonusokat persze (a csárda mögött, ahol a versenyzők nem láthatták) pótoltuk, és a következő csapat már újra preparált hajóval indulhatott a vízre. A képen a bonusok elrejtése fenti ötletének szülőanyja látható, amint épp egy újabb kenut preparál...

A diadalmas bonusmegtalálók mellett persze érdemes volt azok ábrázatát is tanulmányozni, akiket az eredménytelen bonusvadászatot követő visszatérésük után a fenti gondolatmenet hangsúlyozattan lassú és didaktikus előadásával rávezettünk arra, hogy egész úton mindössze másfél centi műanyag választotta el őket az áhított bonustól... Mit mondjak, el voltak szontyolodva. Mégis, az egész verseny egyik legemlékezetesebb pillanata volt az, amikor az első sikertelenül visszatért csapat tagjai - megtudván az igazságot - az első szomorúság után elvigyorodtak, és azt mondták: jó poén volt! Végül is az ilyen pillanatokért érdemes túlélőversenyt szervezni.

Statisztika

A versenyre 67 csapat nevezett (ebből kishalálos 26, nagyhalálos 26, döghalálos 15), és mindegyik el is indult - erre a korábbi versenyeken még nem volt példa. Összesen 288 fő vágott neki a versenynek (ebből kishalálos 112, nagyhalálos 121, döghalálos 55). A célba 52 csapat érkezett be (ebből kishalálos 20, nagyhalálos 21, döghalálos 11), összesen 228 fővel (ebből kishalálos 87, nagyhalálos 100, döghalálos 41). Ezek közül érvényesen teljesített 47 csapat (ebből kishalálos 20, nagyhalálos 21, döghalálos 6), összesen 207 fővel (ebből kishalálos 87, nagyhalálos 95, döghalálos 25).

A legtöbb tereppontot a 42. sz. csapat kereste fel (versenynaplójuk szerint 102 ponton jártak, ezek közül többet nem fogadtunk el, de még így is...), a következő a 123. sz. csapat, 84 terepponttal. Mindkét csapat döghalálos. A nagyhalálosok közül az első helyezett 46. számú és a második helyezett 121. számú csapat járt a legtöbb helyen (77, illetve 64 tereppont). A kishalálosok csak egy napig versenyeztek, ezért különösen figyelemre méltó az első helyezett 38. sz. csapat, valamint a 12. számú és az 52. számú csapatok által felkeresett 39, 38, illetve 37 tereppont (respectively). A felkeresett tereppontok és az ott szerzett pontok száma (hozzávetőlegesen) arányos: a tereppontok kérdéseire adott válaszokért a legtöbb pontot a 42. sz. csapat kapta (1031 pontot), őket követi a 123. sz csapat 1008 ponttal, mindketten döghalálosok. A Nagyhalál kategóriában a 121. sz. csapat szerezte meg a legtöbb terepi pontot (839 pont), szorosan követi őket a győztes 46. sz. csapat 836 ponttal. A kishalálosok közül a győztes 38. sz. csapat 489 pontot szerzett a tereppontokért.

A 174 szárazföldi terepponton összesen 205 bonust helyeztünk el, emellett volt még két közönséges, és csapatonként két különleges vízi bonus is. A 205 szárazföldi és a két reguláris vízi bonus közül összesen 133+2 darabot hoztak be (ebből a kishalálosok 59, a nagyhalálosok 31, a döghalálosok 43+2 darabot). A tereppontok mindegyikét meglátogatta legalább egy csapat (legalábbis a benyújtott versenynaplók szerint). A terepen 61 pozitív értékű bonus maradt kint (esetleg azok a csapatok gyűjtötték be őket, amelyek később feladták a versenyt - hozzánk mindenesetre nem érkeztek be). Külön meg kell említenünk a három kategóriában 149. számú, 115. számú, illetve 22. számú tereppontként szerepelt gyönyörű sziklaalakzatot - itt három bonus is volt, de egyet sem hoztak be. A terepen emellett 14 negatív és egy nulla pont értékű bonus is volt, közülük négyet behoztak (ezek szerepelnek a fenti adatok között).

A legtöbb bonust a Kishalál kategória győztese, a 38. sz. csapat gyűjtötte össze: 12 db-ot, ezzel 182 pontot szereztek. Több pontot kapott 8 bonusáért a 44. sz. csapat: 209 pontjukkal övék az elsőbbség a bonuspont-gyűjtésben a Kishalálban és az egész versenyen. (Úgy látszik, értékesebb bonusok környékén portyáztak, pl. a tüskebokorral, mocsárral és vaddisznókkal védett 42. sz. bonus is az ő zsákmányuk lett.) A Nagyhalálban a legtöbb (7 db) bonust a 48. sz. csapat gyűjtötte be: 80 pontot kaptak érte. A Döghalálban a harmadik helyezett 18. sz. csapat 10 bonusért 198 pontot kapott.

Bonus-kombinációt ("ha emellé a bonus mellé az X. számút is behozod, mindkettő megduplázódik" - ez vagy hasonló szöveg található az egymásra hivatkozó bonusokon) mindössze egy csapat, a Kishalál második helyezettje, a 44. számú csapat alkotott - meg is kapták érte az extra 84 pontot. Ugyancsak remekeltek a bonusokra írt extra kérdések megválaszolásában - ezzel 80 pontot szereztek. A Kishalálban harmadik, 26. sz. csapat még többet, 81 pontot szedett össze extra feladatokkal. A Nagyhalál kategóriában nem született említésre méltó eredmény ebben a múfajban, míg a Döghalálban a győztes, az 1. sz. csapat 73 pontot gyűjtött ily módon.

A Kishalál versenyzői nem nagyon foglalkoztak tereppont-kombinációk megvalósításával, mindössze két csapat: a győztes 38. számú és az 54. sz. csapat teljesített 1-1 kombinációt. Az utóbbiak nem sok tereppontot látogattak meg, viszont becsületesen legyalogolták a legnagyobb háromszöget, és még idejében beértek a célba. A Nagyhalál kategória 21 befutott csapata már összesen 24 kombinációt teljesített - ebből hetet a győztes 46. sz. csapat egymaga! Össze is szedett vele 970 pontot... A második helyezett 121. sz. csapat 5 kombinációval 757 pontot ért el. A Döghalálban túlélési feltétel volt legalább két kombináció teljesítése, így nem csoda, hogy a 11 beérkező csapat 17 kombinációt hozott össze. Közülük kettőnek sajnos egy kombinációja sem volt, háromnak pedig csak egy, így versenyzésük érvénytelen. Az érvényesen befutott hat csapat közül kettőnek, a győztes 1. számúnak és a 42. számúnak 3 kombináció is összejött, 500, illetve 400 pontért.

Fentebb már említettük, hogy az egyénre szabott, csónak ülése alá ragasztott, 100 pontos bonust 8 nagyhalálos és 8 döghalálos csapat találta meg. A horgászokat egy nagyhalálos (a 98. számú), valamint három döghalálos csapat (a 27. számú, a 105. számú és a 123. számú) köszöntötte eléggé illendően ahhoz, hogy egy-egy 42 pontos vízibonus üsse a markát.

Már említettük, hogy a terepmesterek sohasem hazudnak. Most hozzátehetjük, hogy szerencsét is hoznak. Azok a csapatok, amelyek valahol a terepen (jellemzően valamelyik falu kocsmájában) összefutottak egy vagy több terepmesterrel, extra 5 pontos superbonussal lehettek gazdagabbak. (A kötelező 666. sz. tereppont és a célpont felkeresése természetesen nem számított terepmesterrel való összefutásnak.) Könyvelésünk szerint 6 kishalálos, 3 nagyhalálos és 4 döghalálos csapat lehetett részese ilyen (minusz egyedik típusú) találkozásnak.

A pontozás szabályai között újdonságnak számított, hogy - ezúttal először - toleráltuk a mérsékelt hosszúságú késést, és - kizárás helyett - csak pontlevonással büntettük. Ezzel a szabállyal egyetlen csapat, a Nagyhalálban indult 47. sz. csapat esetében kellett élnünk: ők késésükért pontjaik 25%-ának elvesztésével lakoltak.

Végeredmény

A Kishalál kategória versenyét a 38. számú Hegyesi górék nyerték fölényes, 838 pontos eredménnyel. Második a 44. számú Sztrapacska Csapatka 655 ponttal. Harmadik helyezett a 26. számú, Petőfi és a többiek nevű csapat 555 ponttal. A Kishalál kategória fennállása óta még nem született ilyen jó eredmény!

A Nagyhalált kiemelkedően magas, 1919 pontos eredménnyel nyerte a 46. számú, "Úgyis kizárunk benneteket" nevű csapat (az említett esemény, nevük ellenére ezúttal nem következett be). Második a terepbiciklivel közlekedő, 121. számú, mEGYA buszunk! nevű csapat, 1606 ponttal. Harmadik lett 1055 ponttal a Tollasfarkú dögkeselyűk 91. sz. csapata.

A Döghalál kategória versenyében igen szoros eredmény született. 1565 pontot ért el, és ezzel paraszthajszállal nyert az 1. számú B. Zoltán Emlékcsapat. A második és harmadik helyen holtverseny alakult ki: egyaránt 1555 pontot szerzett a 123. számú Livingstone és a 18. számú OBI Tours nevű csapat. Jellemző, hogy a negyedik helyezett 42. számú, Teamshow, azaz KAl(SiO4)2*H2O nevű csapatnak is 1531 pontja van - utánuk aztán ritkul a mezőny. Meg kell még említenünk az egyetlen olyan csapatot, amely csak lányokból állt: az 55. számú Pifán kéccó derekasan és érvényesen végigcsinálta a Döghalál kategória nem épp leányálomnak számító versenyét.

Gratulálunk minden győztesnek és minden túlélőnek. Vesztesek nincsenek, mert a Túlélőversenyen - az élet egyéb területeivel ellentétben - van feltámadás: a most elhullott csapatok és versenyzők legközelebb sikeres túlélők lehetnek.

Utórezgések

A verseny végeredménye, térképei, a résztvevők fényképei és az egyes tereppontokhoz kapcsolódó részletes információk immár megtekinthetők weblapunkon. Az egyes kategóriák első három helyezettje az ünnepélyes eredményhirdetésen átvehette a speciális fekete túlélőpólót, valamint a kategóriájának és helyezésének megfelelő túlélőjelvényt. A győzteseknek ismételten gratulálunk, a kevésbé sikeres csapatoknak sikeresebb túlélést kívánunk a következő versenyeken.

Hátra van még a versenyhez kapcsolódó fotópályázat eredményhirdetése és a képek kiállítása. Ez szeptember közepére várható, a pontos adatokat közzétesszük a weblapon.

A Zöldpont magazin tv-operatőre részt vett a túlélőversenyen, hosszú riportfilmet készített. Ennek vágatlan változatát bemutattuk az eredményhirdetés után. Valljuk meg, így nyersen kissé unalmasnak tűnt. A vágott, klipszerű változatot július vagy augusztus folyamán vetíti az mtv1 Zöldpont című műsora. Érdemes megtekinteni!

Minden ilyen verseny után felmerül a kérdés: mennyire reális az eredmény, mennyire sikerült csalniuk bizonyos csapatoknak, és mennyire vették ezt észre az eredmények kiértékelői? Meg kell vallanunk, mi is évek óta küzdünk ezzel a problémával, próbálgatjuk módosítani a szabályokat úgy, hogy minél kevesebb teret adjanak a csalásnak, manipulációnak. A három legkézenfekvőbb csalási lehetőség a csapat szétválása, azaz a terep "párhuzamos feldolgozása", egy másik csapat eredményeinek átvétele, lemásolása, valamint meg nem engedett technikai eszközök (pl. autó) igénybevétele. Tudjuk, most is történt néhány csalási kísérlet, sportszerűtlenség, könnyebb-súlyosabb szabálytalanság. Ezek egyikére-másikára rájöttünk, a legsúlyosabbat (egy versenynapló orrunk előtt lezajlott lemásolását) kizárással büntettük, más esetekben a hazudott vagy másolt adatot nem vettük figyelembe, a blöfföt a versenyszabálynak megfelelően pontlevonással jutalmaztuk. Tudomásunk van néhány további esetről is, ezeket azonban nem tudjuk bizonyítani. A magunk részéről az ügyet lezárjuk a következő kettős tanulsággal: nekünk mindent el kell követnünk a versenyszabályok és a pontozási rendszer megfelelő módosításával, de legfőképpen a terep ügyes megválasztásával (pl. autóval járhatatlan szakaszok, bürük, szakadékok beiktatásával) annak érdekében, hogy még kevesebb lehetőség, alkalom és indíttatás legyen a csalásra. Másrészt tudomásul kell vennünk, hogy minden szabály kijátszható, tökéletes védelem nem lehetséges. A versenyzőknek pedig megfontolásra ajánljuk a következőket: a túlélőverseny végül is (bár kemény, de) játék - és mint minden játékot, csakis komolyan, azaz tisztán érdemes játszani.

Ennek jegyében kívánunk minden volt és jövőbeli versenyzőnknek sikeres túlélést a továbbiakban is - legközelebb 2000. november 24-25-én, a Terepmesterek Grémiuma által rendezendő Nyolcadik Túlélőversenyen.

Legyen veletek az Erő!

A Terepmesterek Grémiuma
 
Felhívás
Versenyszabályok
Nevezési lap
Térkép
Feladatok és megoldások
Végeredmény
Egyéb érdekességek
Fotópályázat
Itt írhatsz nekünk
Vissza a főoldalra



Vissza