VERSENYSZABÁLYOK

A versenyen (előzetes nevezés alapján) 3–6 fős csapatok indulhatnak, a létszámot a nevezési lap kitöltésekor PONTOSAN és VÉGLEGESEN meg kell adni. Ha egy eredetileg nagyobb létszámú csapat - betegség vagy egyéb ok miatt - 3 vagy annál több fősre csökken, még elindulhat a versenyen. Két főre fogyatkozott csapatok elindulására csak akkor van lehetőség, ha mindkét még indulni kívánó versenyző törzstag, azaz egyike azon versenyzőknek, akik az ELTE TTK eddigi hat túlélőversenye közül legalább kettőn elindultak, és érvényesen, vagyis a megadott határidőn belül be is érkeztek. Egy fősre csökkent "csapat" semmiképpen sem indulhat a versenyen. A fenti esetekben a visszalépő versenyzők által befizetett részvételi díjat - melyet már jó előre fel kell használnunk a szervezés során felmerülő költségek fedezésére - visszatéríteni nem tudjuk.

A belogolás 2000. május 12-én, pénteken délután lesz Budapesten, a pontos helyszínről és időpontról a benevezett túlélni vágyókat 2000. május 9-én e-mailben értesítjük. Az információ ezzel egyidőben a verseny weblapján (http://tuleles.elte.hu/te7/ido.html) is megjelenik.

A terepre induló buszokba csak a fényképes, névre és buszra szóló dögcédula felmutatásával lehet felszállni. (A dögcédulák kiosztása a belogolás során történik.) A dögcédulákat a verseny végéig meg kell őrizni, és a Terepmesterek felszólítására, illetve a kötelező pont elérésekor ellenőrzésre át kell adni.

A legutóbbi versenyhez hasonlóan a csapatoknak ezúttal sem a Gólyavárba, hanem a terep egyik kijelölt pontjára kell beérkezniük, a pontos adatokat a csapatoknak a buszból való kiszálláskor átadott feladatlap fogja tartalmazni. A Kishalál kategória versenyzőinek 2000. május 13-án, szombaton 18 és 20 óra között, a Nagyhalál és a Döghalál kategória versenyzőinek pedig 2000. május 14-én, vasárnap 18 és 20 óra között kell beérkezniük a célba. (A pontos időt a Kossuth rádió pontos időjelzésének ötödik füttyszavával definiáljuk. A megadott időintervallumokon belül a beérkezés ideje nem számít bele az eredménybe.) A csapat valamennyi tagjának egyszerre, kulturált állapotban kell bejelentkeznie a célban a Versenyirodán, a dögcédulák felmutatásával és a versenynapló és a begyűjtött BONUS-ok leadásával. Türelmi (idő)zóna: a megadott időpontot legfeljebb félórával túllépő csapatoktól az addig megszerzett pontok 25%-át, a félóránál többet, ámde legfeljebb 1 órát későktől a pontok 50%-át levonjuk. Az 1 óránál többet késő, vagy létszám-, illetve dokumentáció-hiányosan érkező csapatok szereplése érvénytelen. A célbaérkezés végső határideje tehát 21 óra, ekkor a Versenyiroda bezár, az ennél később érkező csapatokat nem várjuk és nem fogadjuk őket.

Kérjük, hogy a versenyt feladó és hamarabb hazautazó csapatok értesítsék erről a Terepmestereket a belogoláskor megadandó telefonszámon. (Ne aggódjunk feleslegesen értetek...)

A Terepmesterek mindennemű további indoklás, kártérítés és a nevezési díj visszafizetése nélkül KIZÁRJÁK a versenyből azt a csapatot,
- amely a versenyszabályokat megszegi;
- amely a megadott időben nem jelenik meg a belogolásnál;
- amelynek akár egyetlen tagja is alkoholos vagy kábítószeres befolyás alatt jelenik meg a belogolásnál, illetve a kötelező ponton;
- amelynek valamelyik tagja a terepre történő utazás során még a cél előtt – bármilyen okból – kiszáll a buszból;
- amely kulturált túrázóhoz nem méltó viselkedésével, a tereptárgyak, a természetes vagy épített környezet rongálásával (pl. magasles ledöntése, turistajelzés átfestése) vagy szennyezésével veszélyezteti mások testi épségét, a természetet, vagy a verseny sportszerű lebonyolítását.

Dörgedelmek és fenyegetések:

- Mindent szabad, amit sem a hatályos törvények és jogszabályok, sem a jelen szabályzat nem tilt; és semmi sem kötelező, amit a jelen szabályzat nem tesz kötelezővé.
- Tilos a terepre történő utazás során a cél előtt a buszból bármilyen okból kiszállni. Ennek megkísérlése a teljes csapat automatikus kizárását vonja maga után. A kizárt csapatot minden teketória nélkül otthagyjuk az országúton.
- A buszokból utazás közben kikukucskálni sportszerűtlen és tilos.
- Tilos a verseny során a csapatnak szétválnia, más csapattal egyesülnie, információt cserélnie, vagy más módon együttműködnie.
- Tilos külső segítség igénybevétele (pl. telefonon odarendelt autós ismerős).
- Tilos a tereppontokat rongálni, megsemmisíteni, elmozdítani, a leolvasandó feliratokat felülírni, eltávolítani, a többi csapat információszerzését más sportszerűtlen módszerekkel gátolni. Tilos a másik csapat eszközeinek rongálása, kölcsönvétele vagy eltulajdonítása.
- Tilos a verseny terepén szemetelni, a növényeket letépni vagy lelegelni, az eredetileg a terephez tartozó állatokat, valamint a bennszülötteket feleslegesen háborgatni. Ha valaki mégis megteszi, a következményekért a Terepmesteri Grémium semmiféle felelősséget sem vállal.


A verseny menete és értékelése:

A lefüggönyözött buszok a Gólyavár körüli 137,02 mérföld sugarú körön belül elhelyezkedő, mintegy 20 mérföld átmérőjű, árkos-bokros-bozótos-zsombékos vidék egy-egy pontján teszik ki a csapatokat. A versenyzők semmiféle információt nem kapnak arról, hogy hol vannak.

Kiszálláskor a csapatok információs csomagot kapnak, ami feladatlapot, versenynaplót és térképet tartalmaz. A térkép a terep tartományonként diffeomorf képe, csak egy kissé információhiányos. A térképen bejelölt, felkeresendő tereppontok és BONUS-ok mindegyike létezik, és valóban a bejelölt helyen van.

A feladatlap tartalmazza a felkeresendő tereppontok leírását, (pl. az elágazásnál álló nagy bükkfa oldalán derékmagasságban), és a velük kapcsolatos, megválaszolandó kérdéseket (pl: milyen név van a fába vésve?). A választ a versenynapló megfelelő rovatába kell írni, esetleg a napló adott lapjának hátuljára rajzolni (a hátlapra kerülő rajzot jelezni kell a megfelelő rovatban!).

A megjelölt tereppontok közül a versenyzők tetszőlegesen sokat, tetszőleges sorrendben kereshetnek fel. A Kishalál kategóriában induló csapatok feladatlapján és térképén kevesebb felkeresendő pont szerepel.

A Nagyhalál és a Döghalál kategória számára a célbaérkezési ponton kívül a terepen ezúttal egy kötelezően felkeresendő pontot is kijelöltünk - ennek kihagyása a verseny feladásával egyenértékű. E tereppont viszont csak korlátozott időintervallumokban kereshető fel, a pontos adatokat a csapatoknak a buszból való kiszálláskor átadott feladatlap fogja tartalmazni. E ponton a csapatokra különleges helyi feladat vár. A Kishalál kategória versenyzői számára nem jelöltünk ki kötelező tereppontot.

A verseny kétnapos volta (a Nagyhalál és a Döghalál kategóriában) természetesen nem jelent kényszert arra vonatkozóan, hogy hol és mivel töltsék a versenyzők a szombatról vasárnapra virradó éjszakát: lehet aludni kempingben vagy szállodában (már ha találtok ilyet a terepen), sátorban vagy bokor tövében, esetleg alvás helyett további tereppontok és bonuszok keresésével is lehet múlatni az éjszaka óráit.

Az egyes felkeresendő pontokkal kapcsolatos kérdések sikeres megoldása jutalompontokat hoz a csapatoknak. Az egyes tereppontok nem egyforma értékűek, lehetnek kiemelkedően értékes tereppontok is! A súlyozás megtalálható a feladatlapon, a pontok súlya felkeresésük, megtalálásuk és a válasz nehézségével arányos.

Pont-kombinációk: Bizonyos tereppontoknak – bár földrajzilag távol esnek egymástól – valamilyen értelemben közük van egymáshoz (pl. az összes felkeresendő kocsma). Az egyes kombinációkhoz tartozó tereppontok felsorolása a feladatlapon megtalálható. (A Kishalál kategóriában az egy-egy kombinációba tartozó pontok száma kevesebb, mint a Nagyhalál pont-kombinációi esetében.) Amelyik csapat az egy kombinációhoz tartozó összes célpontot felkeresi, kombinációs jutalompontokat kap. Egyetlen ilyen pont kihagyása viszont az egész kombináció ejtését jelenti. Ha egy csapat egy vagy több kombinációt teljesít, kérjük jelezze a versenynapló megfelelő rovatában!

A tereppontok egy részén BONUS (leragasztott műanyag tokba rejtett, számozott, aláírt és lepecsételt cédula) található, ezt a feladatlap jelzi. A BONUS-t megtaláló, és azt a célban leadó csapat plusz pontokat kap. Egyes BONUS-ok értékét a BONUS-on feltüntettük. Vannak olyan tereppontok, amelyekhez BONUS és kérdés is kapcsolódik. Figyelem! Néhány BONUS tokja extra kérdést, vagy helyszínen végrehajtandó feladatot is rejt, érdemes felbontani! Ezek az extra kérdések természetesen nem szerepelnek a feladatlapon, a választ viszont a versenynaplóban kell feltüntetni. A csak a BONUS-on szereplő extra kérdésre adott helyes válaszért kapható extra pontszámot is csak a BONUS-on tüntettük fel.

A verseny értékelése a beadott versenynaplók és a begyűjtött BONUS-ok alapján történik, a megadott pontozási rendszer szerint. Tudatos rossz válaszért, blöffért előjelváltás (gy. k.: a helyes pontszámért adható pontszám levonása) jár! Mivel a csapatok közti információcsere tilos, több csapat egybehangzó hibás válasza az összes érintett csapatnak a versenyből való kizárását vonja maga után!

Eredményhirdetés és díjkiosztás 2000. május 25-én, csütörtökön lesz, később megadandó helyen. Itt adjuk át a díjakat - speciális túlélőpólót és más értékes jutalmakat - a legjobb három-három csapat tagjainak.

Az eredményt közzétesszük a csapatoknak küldött e-mailben és a hálózaton:

a túlélőverseny weblapján:      http://tuleles.elte.hu/te7/eredmenyek

és a ludens news-serverén:      az elte.diaklap rovatban.



Vissza